2p

Világméretű környezettudatossági programot hirdetett a Ricoh „Global Eco Action Day” néven. A nemzetközi kezdeményezés célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos gondolkodás fontosságára.

A "Kapcsolj ki és gondolkodj!" nevű kezdeményezés arra ösztönözte a dolgozókat, hogy gondolják át, hogyan csökkenthetik energiafogyasztásukat. A program fő üzenete, ha kikapcsoljuk azokat az elsősorban megszokásból, feleslegesen használt elektronikus eszközöket, amikre valójában nincs is szükségünk az adott pillanatban, máris sokat tettünk környezetünk védelméért.

A nyári napéjegyenlőség napjára, azaz június 21-re meghirdetett kezdeményezés során a vállalat irodáiban világszerte lekapcsolták a felesleges világítást, a klímát és egy sor egyéb eszközt, amelyek nem voltak szükségesek a közvetlen munkavégzéshez. A Ricoh Globális Ökonapon összesen 83 Ricoh leányvállalat vett részt a világ 25 országában.

Egy nap - egy millió

Az áramfogyasztás összesen 31 901 kilowattal csökkent a nap során, a szén-dioxid kibocsátás pedig 12 tonnával volt kevesebb. Az összes energia-megtakarítás 596 549 yen, azaz több mint 1,1 millió forint volt.

A hazai leányvállalatnál, a Ricoh Hungary Kft. munkatársai az energiatakarékossági napon egyetlen irodahelyiségben sem kapcsolták fel a világítást, a légkondicionáló berendezéseket pedig alacsonyabb fokozatra állították, ezáltal is csökkentve az energiafogyasztást. Ennek eredményeképp a vállalat egy átlagos naphoz viszonyítva 23 százalékos energia-megtakarítást ért el.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!