Németország régente is a legfontosabb gazdasági partnerünk volt. Egy 1934-ben kelt külkereskedelmi szerződés alapvetően szabályozta a két állam külforgalmát. A kontraktus 1937. március 31-én járt le, de mivel hosszabb tárgyalásokra volt kilátás, januárban úgy döntöttek, három hónappal meghosszabbítják. A friss szerződést augusztus elsején látták el kézjegyükkel a két állam képviselői.
A megállapodás különleges része volt, hogy az exportfölösleg tíz százalékában állapította meg a Némethonba kiszállításra kerülő búzamennyiséget. Ez az intézkedés valójában első lépése volt a külkereskedelmi szerződések új törekvésének, amely azok automatizálását tűzte ki célul.
Több sajtot a germánoknak!
A megállapodás a korábbi évekhez képest általában tíz-tizenöt százalékkal emelte a gyümölcs-, főzelék-, vaj-, bor- és sajtkontingenseket. Utóbbiból különösen a krémes állagú és tubusba, fémdobozba csomagolt anyagot keresték az üzletkötők.
Amikor a magyar fél érdeklődött, hogy a példás tehéntartásáról híres Németország milyen célból vásárol saját maga által is előállítható sajtot, nem hivatalos csatornákon azt a választ kapta, hogy a tejet más célokra használják fel. Vélhetőleg akkor még nem volt világos, hogy az említett termékből bakelitet, azaz a kor műanyagját gyártják - a háborúra készülő hadseregnek. Utólag már tudjuk, a dobozos krémsajt sem a polgári, hanem a katonagyomrokat töltötte meg.
A szerződés szerint hazánk évente 18 ezer szarvasmarhát, 80 ezer sertést, ezer vagon disznózsírt és 115 vagon szalonnát, több százezer mázsa búzát, tengerit, rozst és lisztet exportálhatott. Emellett jelentős kontingensek jutottak a pamut-, kenderfonál-, bőr- és izzólámpaiparnak is.
A német fél mindezeken túl érdeklődést mutatott a repülőgépműszerek, gyalogsági lőszer, hadipuska, légvédelmi lőelemképző, oktatási tanszerek, bauxitcement, báránybunda, ipari tömítőanyagok, apróbb gumijátékszerek, svájcisapkák és zsilettpengék iránt is. Utóbbi borotválkozó-eszközt itthon 1930 óta gyártotta a Vadásztölténygyár, igaz, a hozzávalót 1936 elejéig Svájcból és Svédországból kellett importálnia. Ebben az esztendőben azonban egy jelentős műszaki innováció révén a firma be tudott rendezkedni a hazai előállításra, így nem volt szükség többé a drága nyersanyagra.
Ezt kaptuk cserébe
A németek speciális üveg-, porcelán-, papír-, vegyészeti-, fém-, bőr- és gumiárukra tettek ígéretet, s vállalták azt is, hogy a Magyar Királyi Honvédségnek a jövőben több motorkerékpárt, teherautót, terepjárót, könnyű vontatót és légvédelmi ágyút biztosítanak. Ezen túl ígértek speciális forgácsoló-, prés- és szerszámgépeket, különlegesen precíz síkmarókat, valamint több vagon, a fokozódó háborús hangulat miatt nehezen beszerezhető ötvöző- és bevonóanyagot - elsősorban molibdént és krómot.
A szerződésben az is szerepelt, hogy oda irányuló kivitelünk 7,5 százalékáért vásárolhatunk tengerentúli gyarmatárut, azaz nyersbőrt, gyantát, halzsírt, kávét, teát, borsot és egyéb fűszereket. Lehetővé vált ezentúl kétmillió márka értékben gyapot behozatala is. Talán mondani sem kell, ez utóbbi keret döntő részét nem a ruha-, hanem a hadiiparban dolgozták fel.
Az igazsághoz hozzátartozik, a német fél nem igazán tartotta magára nézve kötelezőnek a szerződés minden pontját. Így a honvédségnek szánt eszközök csak több éves csúszással érkeztek meg. A magyar sürgetésre mindig az volt a válasz, hogy ezek gépek a saját hadsereg felszereléséhez kellenek, s bennünket csak a fölösleg erejéig tudnak kielégíteni.
Összességében elmondható, a német kivitel 1934-ben 22,23, 1935-ben 23,85, 1937-ben pedig már 24,05 százalékát tette ki a teljes exportnak. Az agrár kivitel 1934-ben 80,7, 1935-ben 96, 1936-ban pedig 98,9 millió pengőt ért el. Az egyenleg 1934 és 1937 között plusz 26,841-ről 16,8 millióra apadt, igaz, a magyar kivitel ez idő alatt 89,866-ról 141,6 millióra hízott.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
