Az ügyvezető titkár úgy vélte: e termékkör eladásából - az átadási árat számolva - a legálisan működő húsipari cégek árbevétele nem lehet több 3,5 milliárd forintnál. A feketegazdaság 25-30 százalékra becsült arányát figyelembe véve pedig több száz millió forint értékű áru után nem fizetnek majd adót.
Emellett a szakember véleménye az, hogy az árletörésen kívül semmi sem indokolja, hogy húsvétra külföldről hozzanak be - sokszor silány minőségű - füstölt árut választékbővítés címén. A legálisan működő magyar cégek megfelelő mennyiségű, minőségű és árfekvésű hazai terméket kínálnak a kiskereskedőknek, rajtuk keresztül pedig a vásárlóknak.
Pénz is kell a zéró toleranciához
A legális piaci szereplők érdekében pártolandó, hogy az agrártárca első embere nemrégiben egy szakmai tanácskozáson meghirdette a zéró toleranciát a feketegazdasággal szemben. Ehhez azonban a jelenlegi több, az ellenőrzést finanszírozó forrásra volna szükség.
A kiskereskedelmi forgalom tendenciáit elemezve az ACNielsen Piackutató Vállalat kiskereskedelmi indexe azt mutatja, hogy húsvét előtt emelkedik a sonkaeladás. Ez ellentétes tendenciát mutat a húsipar legális szereplőinek adataival, amit Berczik Attila a behozatal növekedésével és a feketegazdaság előretörésével magyaráz.
A piackutatók szerint a húsvét körüli két hónapban négyszer-ötször annyi füstölt sonkát és húsfélét adtak el tavaly a szervezett kiskereskedelemben, mint az év más kéthónapos periódusaiban. Ez több mint 2400 tonna füstölt csülök, sonka, lapocka és egyéb hasonló húsárut forgalmazását jelentette a múlt év március-áprilisban. Így tavaly egész évben összesen mintegy 5300 tonnát tett ki a forgalom. A legutóbbi húsvéti szezonban a füstölt áru mellett közel 2700 tonna főtt sonkát és mintegy 1700 tonna főtt-füstölt húst értékesített a kiskereskedelem. A húsvéti szezon szóban forgó három hagyományos termékcsoportjából értékben az eladások megközelítették a 8 milliárd forintot tavaly március-áprilisban. Ez az évi teljes forgalom közel egynegyed része a piackutatók szerint.
A minőségért fizetni kell
Tavaly a sonkafélék mennyiségi eladásai 20 százalék körüli vagy annál is nagyobb mértékben nőttek a harmadik-negyedik hónapban, az előző hasonló periódushoz képest. Főtt-füstölt húsokból az éves forgalom több mint 30 százalékát bonyolította le a húsvéti szezon két hónapjában a kiskereskedelem.
A Hússzövetség szakértői szerint a sonkafélék ára általában a bennük található színhús mennyiségével arányos, hiszen e termékek árának legnagyobb része alapanyag-költség. Jó minőségű termék kiskereskedelmi árának szerkezetét 50-55 százalékban az alapanyag, 20-30 százalékban az előállítás költségek - azaz a gyártási-, bér- , energia- és szállítási költség -, továbbá 0-30 százalékban a kiskereskedelmi árrés és 20 százalékban az általános forgalmi adó határozza meg.
Berczik Attila példaként utalt arra is, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv előírása szerint készülő hagyományos termék, a parasztsonka. Ez bőrrel és szalonnával fedett, megfelelően formázott sertéscomb vagy -lapocka. Tartósítását sózással, lassú pácolással és füstöléssel végzik, előállításának időtartama legalább 6-8 hét. Összetevői: sertéssonka, konyhasó, cukor, tartósítószer. Hústartalma: 100 százalék. A tájékoztató jellegű kiskereskedelmi bruttó ára: kilogrammonként 1.150 forinttól. A megadott ár az elvárható húsipari átadási árat, a 20 százalékos forgalmi adót és 10 százalékos kiskereskedelmi árrést tartalmazza.
A Hússzövetségnél felhívják a fogyasztók figyelmét, hogy csak megbízható kereskedőtől vásároljanak. A termék kiválasztásakor pedig ellenőrizzék a terméken a címkét: keressék a gyártó nevét, a minőségmegőrzési időt. Ha a termék csomagolása sérült vagy több címke van a terméken, akkor azt ne vásárolják meg. A Hússzövetség tagjainak termékei megbízható forrásból származó, mindig biztonságos húsáruk - szögezte le az ügyvezető titkár.