A VDSZSZ elnöke kiemelte: ha a MÁV és a MÁV Start nem hajlandó engedni álláspontjából az elkövetkezendő tárgyalásokon, akkor a sztrájkot legkésőbb február 15-én újrakezdik. Erre egyébként korábban is sor kerülhet, ha úgy értékelik, hogy az egyeztetéseken semmilyen haladást sem tudnak elérni, tette hozzá. A szakszervezet a MÁV-val péntek 10 órakor, a személyszállító céggel pedig péntek délben ül ismét tárgyalóasztalhoz.
Gaskó István egyúttal azt állította a vasúttársaságról, hogy szándékosan nem volt hajlandó megállapodni az elégséges szolgáltatásokról; ezzel az volt a célja - tette hozzá -, hogy a közvéleményt a szakszervezet ellen hangolja.
A vasúttársaság ezzel szemben kiemeli: azért nem fogadta el ezt a javaslatot, mert a kevesebb vonattal, illetve a kisebb, két-két órás idősávval nem biztosítható az a minimális szolgáltatás, amit az utasok joggal elvárnak. Vagyis a szakszervezeti javaslat csökkentett menetrendjével éppen a rendszeres napi utazók - az iskolába és munkába járók - nem érnék el úti céljaikat, tudatta a MÁV.
Gaskó: Dávid Ferenc hisztérikus és alultájékozott
Szintén éles kritikával illette Gaskó Dávid Ferencet, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökét, aki szerinte "rágalmakat szórt" a szakszervezetre, "alultájékozottsága miatt hisztérikus rohamot indított a VDSZSZ ellen" és "szakmaiatlan javaslatokat tett" a helyzet megoldására. (A VOSZ azt javasolta a fuvarozó vállalkozásoknak, hogy kis- és nagybuszok igénybevételével szövetségbe tömörülve lépjenek be a személyszállítás piacára, ezzel biztosítva a munkavállalók és a diákok zökkenőmentes közlekedését.)
A VOSZ álláspontja szerint a jelenlegi vasutassztrájk nem fér össze a hazai jogszabályok szellemével, s jogalapja sincs. Az súlyosan sérti a vállalkozások, munkáltatók, munkavállalók érdekeit, lejáratja a nagy tradícióval rendelkező hazai vasutasságot, és veszélyezteti a munkahelyeiket is: zavart kelt és kárt okoz, teszi hozzá a szervezet.
Egyre kevesebben sztrájkoltak
A sztrájk támogatottsága a MÁV adatai szerint egyébként napról napra csökkent: csütörtökre virradó éjszaka a forgalomirányítók közül 1567-en vették fel a munkát, és 123 vasutas sztrájkolt, azaz a munkabeszüntetésben részt vevők aránya 7,2 százalék. Hétfő éjjel ez a mutató még 12 százalék (1742 forgalmistából 203 fő), kedden pedig 10,9 százalék (az 1719 forgalmistából 188 fő) volt.
A nappali műszakban szintén visszaesett a munkabeszüntetésben részt vevők száma ezen a területen: arányuk - az aznapi összlétszámhoz képest - a hétfői több mint tíz százalékról (271 sztrájkoló) keddre 7,8 (213 sztrájkoló), szerdára 5,5 százalékra (148 sztrájkoló), csütörtökre pedig négy százalékra apadt: ma a megjelent 2707 vasutasból csupán 110 fő nem dolgozik, tudatta lapunkkal közleményben a MÁV.
A MÁV Startnál csütörtök éjszaka a kivezényelt mintegy 800 dolgozó 15 százaléka sztrájkolt, ami szintén fiolyamatos csökkenést jelez ahhoz képest, hogy kedd nappal az 1838 dolgozó (jegyvizsgálók, kocsivizsgálók) közül 466 fő (25 százalék), szerdán nappal pedig 1943 munkavállalóból 432 fő (22 százalék) nem vette fel a munkát. A VDSZSZ ezzel ellentétben - konkrét adatok közlése nélkül - azt állítja, hogy az akció támogatottsága nem csökkent.
Mit szeretne a VDSZSZ?
Az érdekképviseleti szerv továbbra is azt követeli, hogy a sztrájkban érintett három társaság (MÁV Zrt., MÁV Start Zrt., MÁV Gépészeti Zrt.) munkavállalói kapjanak fejenként nettó 250 ezer forintot a Máv Cargo privatizációs bevételéből, illetve - az idei évre már megajánlott 6,9 százalék felett - további tíz százalékos, azaz összesen 16,9 százalékos bérfejlesztést kér a kiszervezett MÁV-társaságok (MÁV-START Zrt., MÁV-Trakció Zrt., MÁV Gépészet Zrt.) dolgozóinak.
A vasúttársaság a követeléseket sem jogilag, sem gazdaságilag nem tartja megalapozottnak. Szerintük a VDSZSZ akciója a munkahelyek jövőbeni biztonságát veszélyezteti, és beláthatatlan kockázatot és veszteségeket eredményez gazdaságilag és társadalmilag a most kialakulóban lévő MÁV-csoport számára. Az álláspontok mindezidáig nem közeledtek.
A VDSZSZ - a múlt pénteki, félnapos munkabeszüntetés után - hétfő hajnal három órától hirdetett ismét határozatlan idejű sztrájkot.
W. B.
Menedzsment Fórum