Korábban a fogyasztás legszentebb ünnepén örültünk, ha sikerült a gyereknek narancsot és banánt vásárolni órákig tartó sorban állások árán. Ma már az MP3 megvételekor rettegünk, megfelel-e a szín, a padtársnak nem ugyanilyen lesz-e..., mert az vérciki, ahogy a noném modell is csak vidéken megengedett. Karácsonyi vásárból sem jó már a hazai, Osztrákba kell menni, ott minden tuti.
Mit nekünk, hogy Bécsországnál nyugatabbra a mi kis fránya Vörösmarty téri piacunk a menő és azért fizetnek turista csoportok font- és euró-kötegeket, hogy ezt láthassák. Kis népünk dacol az árral és átruccan: a fővárosi Bécsbe, a határ menti megelégszik Bécsújhellyel vagy Kismartonnal (Ejzenstátt) is. A nagykanizsaiaknak például itthon már vásár sem jut, az önkormányzatnak nem érte meg telepakolni a főteret.
Szóval átruccan, hogy végigtülekedve magát a Máriahilferen megnézze a kinti vásári felhozatalt. Piacból akad bőven, egyik nagyobb tömeggel kelleti magát, mint a másik. Ha valaki ne adj isten elmetrózna Schönbrunnig, az aztán igazán megtudhatja mitől döglik odaát a légy!
[ajanlo=1311][igazitas=right/]De elég, ha leragadunk a belvárosi vásárocskákban és ott passzírozzuk át magunkat puncsot iszogató honfitársainkon. Az első pultnál a hazai kínai piacos gagyi kelleti magát, a másodiknál ugyanez pepitában, egy kis osztrák ízléstelenséggel megfűszerezve. Ahogy egyre jobban belejövünk a mindenkin átgázolásba egyszer csak megpillantjuk Pista bá-t a Vörösmartyról. Ni csak, Pista bá, hát maga mit keres itt Bécsbe? A zasszony tartja a frontot a téren, én meg átgyüttem, kipróbáljuk kell-e itt is a portéka. Mi az, hogy! Elnézve a hazai buszfelhozatalt, jövőre jobban járnak, ha a zasszony is itt bérel pultot, talán Schönbrunnál, ott nagyobb a tömeg.
Istvánko Viktória
