2p

A hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) vezetői tojakói csúcstalálkozójukon kedden megállapodtak annak szükségességéről, hogy "legalább 50 százalékkal" csökkentik 2050-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A csúcson elfogadott nyilatkozat leszögezi, hogy az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat az ENSZ égisze alatt kell folytatni és céljait kitűzni. Egyúttal hangsúlyozza, hogy meg kell határozni az egyes országok középtávú vállalásait, és hogy e világméretű kihívásra csak globális választ lehet adni. Ennek kapcsán szükségesnek nevezi, hogy az összes "nagy gazdaság", köztük India és Kína is teljesítse a maga kötelezettségét e téren.

Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az üvegházhatás megfékezésére kidolgozandó egyes nemzeti tervek "különböző megközelítéseket tükrözhetnek". Ez utóbbiaknak azonban sem időpontját, sem pedig a csökkentés vállalt mennyiségét nem határozták meg.

A tavaly a németországi Heiligendammban tartott G8-csúcson még csak arról született megállapodás, hogy "komolyan fontolóra veszik" a légszennyező anyagok kibocsátásának felére való csökkentését az évszázad közepéig.

"Megerősítettük, hogy a világ számára ez a hosszú távú célkitűzés igazságos és szükséges célkitűzés" - jelentette ki a vendéglátó Fukuda Jaszuo japán kormányfő, aki szerint "nagy eredménynek tekinthető, hogy közös vízió alakult ki a klímaváltozásról". A Fehér Ház szóvivője "kiválónak" nevezte mind a kérdésről folyó vitát, mind pedig az elfogadott nyilatkozatot.

José Manuel Barroso, az Európai Unió bizottságának elnöke első reagálásában úgy nyilatkozott, hogy "az EU által kitűzött célokat sikerült megvalósítani a csúcson", és "sikerült a világot sínen tartani" a 2009-es, Koppenhágába tervezett nemzetközi klímakonferencia előtt.

A környezetvédők radikálisabb vállalást vártak a G8-ról, úgy vélekedtek, hogy a 2050-es határidő kitűzése nem elég és követelték, hogy a gázkibocsátás nagy arányú csökkentését 2020-ig hajtsák végre. Egy ilyen célkitűzésben azonban nehéz lett volna konszenzusra jutni, elsősorban az Egyesült Államok miatt. Washington ugyanis úgy vélekedik, hogy a zöldek által javasolt, 25-40 százalékos csökkentés 2020-ig történő megvalósítása nem reális. Az Európai Unió viszont a következő 12 évben a 20 százalékos csökkentés célját tűzte ki.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!