3p

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Irányító Hatósága az Információs társadalom- és gazdaságfejlesztés prioritásán belül öt pályázati felhívást tett közzé, amelyekre március 1-jétől december 31-ig folyamatosan lehet pályázatokat benyújtani a pályázatokat kezelő közreműködő szervezethez, az IT Információs Társadalom Kht-hoz. - közölte a szervezet kedden.

Pályázni lehet a vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek fejlesztés, az üzleti partnerek közötti e-kapcsolat fejlesztés, a kis- és középvállalkozásoknak kiírt üzleti tartalomfejlesztés, valamint a tartalomipari és közcélú tartalomszolgáltatás fejlesztés támogatására, továbbá a szélessávú internet-infrastruktúra kiépítésének támogatásár.

A közlemény szerint várhatóan még márciusban új pályázat jelenik meg "Szélessávú hálózat önkormányzatok általi kiépítésének támogatása Magyarország üzletileg kevéssé vonzó településein" elnevezéssel. A pályázatok jellemzően a tavalyi konstrukciókra épülnek, de az elmúlt pályázati év tapasztalatait és a pályázó szervezetek igényeit felmérve jelentős egyszerűsítések, pályázóbarát változások történtek. Így egyebek mellett a támogatásra jutó, le nem vonható áfa támogathatóvá vált, a belépési küszöbök, vagyis a minimálisan igényelhető támogatási összegek csökkentek, ezzel több vállalkozás számára nyílik lehetőség pályázat beadására, a felajánlható biztosítékok köre a korábbi bankgarancia és kezesi kötelezvény mellett a jelzáloggal bővült. A bankgarancia/kezesi kötelezvény ígérvény helyett a pályázat benyújtásához elegendő a pályázó nyilatkozata arról, melyik biztosíték típust kívánja igénybe venni.

A közlemény ismerteti: 2004. december végéig az IT Információs Társadalom Kht.-hoz 602 pályázat érkezett be. A már rögzített pályázatokban 32,76 milliárd forintnyi támogatásra pályáznak a kis- és középvállalkozások, illetve az önkormányzatok. Az idén február közepéig összesen 104 nyertes kapott támogatásról szóló döntést, számukra 14,384 milliárd forint támogatást ítélt meg a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Irányító Hatósága. Jelenleg a szerződéskötések zajlanak a nyertesekkel. A pályázati nyertesek egy része már elkezdte projektjét, a nyertes pályázók első jelentései a projekt előrehaladásáról, illetve a projekttel kapcsolatban felmerült eddigi költségeik elszámolásáról már beérkeztek az IT Kht-hoz. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Óriási az érdeklődés a GVOP új kiírásai iránt
Pozitív változások jellemzik az idei pályázati kiírásokat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!