2p

Az idén egyszer már az egész magyar sajtó csodájára járt a makói puszta közepén bekerített két területnek, ahol próbafúrások során gázt találtak. Most újra indulhat az "őrület".

A médiaszenzáció során az összes sztereotípiát elsütötték (ebből lapunk sem maradt ki), így volt vöröshagymás "Dzsoki Júing", magyar Texas, sőt egyesek ingyen gázt és mini Dubait is vizionáltak. Hiába intett óva néhány szakember, hogy nem oda Buda, kanadaiak találták a gázt, így ha itthon értékesítik a szénhidrogént, akkor azt piaci áron teszik, nem ingyen, arról nem is szólva, hogy nem tudni, mennyibe kerül a kitermelés. Az ott lévő gázról ugyanis már korábban tudtak a szakemberek, csak a korábbi technológiákkal nem (illetve aranyáron) lehetett volna az ásványkincset a felszínre hozni.

A háromnapos csodát követő csendet a napokban újabb hír törte meg. Úgy tűnik a tét duplázódik, a korábbinál sokkal több gázt rejthet a föld mélye, és állítólag kőolaj is található Makó környékén. Hogy a Kiskun-Texas fíling újra keresztülsöpörhessen a hazánkon, arról gondoskodott a világ legnagyobb olajvállalata, amely állítólag már a makói üzletet megszimatolva kötött együttműködési megállapodást a Mollal.

[ajanlo=1311][igazitas=right/]Érthető is a közös törekvés, hiszen a beszámolók szerint a magyar földgázvagyon meghaladja Hollandia természeti kincsének mennyiségét. Már látom, hogy néhány bulvártémában érdekelt médium (miután Győzike nyári szabadságra megy) rászabadul a témára. Összehasonlító elemzésekkel, netán Budapest vagy Makó utcáira montírozott amszterdami épületekkel és még ki tudja micsoda trükkös megoldásokkal találkozhatunk majd.

Ha eltekintünk attól a kiábrándító ténytől, hogy az állam, és így az átlagpolgár valószínűsíthetően vajmi keveset fog profitálni a nagy felfedezésből, azért sok mindennek kellene történnie - ami csak részben pénzkérdés -, hogy Budapest valaha Amszterdamhoz hasonlítson. Így például meg lehetne tisztítani az utcákat és a levegőt, amire aztán vigyázhatnánk együtt, az sem ártana, ha a magyarok egymással szembeni tisztelete és toleranciája is alaposan megemelkedne.

Persze ha már összehasonlítás, tudom Amszterdam sem tökéletes, de utcalányok itt is vannak...

Király Béla

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!