2p

Magyarországnak jó esélye van arra, hogy Budapestre települjön az Európai Unió Innovációs és Technológiai Intézete - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Budapesten újságíróknak az MSZP-frakció ülésének szünetében.

Hacsak valami egészen rendkívüli és váratlan nem történik, Magyarországnak jó esélye van arra, hogy az intézet Budapestre kerül - közölte a kormányfő, miután a nap folyamán telefonon beszélt az Európai Tanács soros elnökével, Janez Jansa szlovén kormányfővel.

Megjegyezte, nagyon sokak munkájának eredménye ez a döntés, de természetesen nem szabad semmit sem "elkiabálni". Gyurcsány Ferenc azt mondta, ha minden jól megy, szerdán döntenek, "ha nem megy minden jól", akkor csütörtökön és pénteken az Európai Tanács ülésén még beszélnek erről.

A miniszterelnök szerint nem kell hangsúlyozni ennek a döntésnek a fontosságát, ha tudjuk, hogy Magyarország a jövőjét a tudományra, az innovációra, a kutatásra, a magasabb hozzá adott értékű fejlesztésre alapozza.

Az Európai Unió tagországainak kutatási ügyekben illetékes miniszterei a tervek szerint szerdán döntenek arról, hogy hol legyen az Európai Unió új innovációs központjának székhelye.

Egy korábbi találkozón 27 közül 26 EU-tagállam már egyetértett azzal, hogy Magyarország adhassa az intézet székhelyét. A saját jelöltet indító Lengyelország a május végi tárgyaláson még nem tudta elfogadni ezt a megoldást, de minden jel arra utal, hogy a szerdai határidőre beletörődik a többségi akaratba.

Az Európai Unió kutatóközpontja, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (ETI) felállításáról tavaly nyáron hozták meg a végleges döntést. Az intézetnek 2013-ig mintegy 300 millió eurós költségvetése lesz, várhatóan 50-60 munkatárssal kezdi meg működését. Az intézet első programjai a megújuló energiaforrások és a klímaváltozás témakörében indulnak majd.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!