2p

Nejlonszatyrokból naponta több mint egymillió darab kerül szemétdombra Magyarországon úgy, hogy a zacskókat átlagosan húsz percig használják, aztán pedig négy-ötszáz évig tart a lebomlásuk - hangoztatta Oláh Lajos, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának szocialista tagja a bizottsági ülésen kedden, ismertetve egyéni indítványát a helyzet javítására.

A sajtóban a környezetvédelmi miniszteri poszt egyik várományosaként emlegetett politikus elmondta: a javaslata azt célozza, hogy a kereskedelmi jogszabályok a hagyományos műanyag szatyrok helyett csak a pár év alatt lebomló, speciális műanyagból készülő zacskók forgalmazását engedje meg.

Oláh Lajos indítványát a környezetvédelmi bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta.

Fábián Gyula, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) jogi főosztályának szakértője elmondta, hogy a tárca a javaslat célját támogatja, ugyanakkor az indítvány maga több európai uniós rendelkezésbe ütközik.

Utalt arra, hogy az EU alapdokumentumának számító Római szerződés minden olyan intézkedést tilt, ami közvetlenül vagy közvetetten kereskedelmet korlátozó.

Az Európai Unió csomagolásokra vonatkozó irányelve kimondja, hogy ha egy csomagolás megfelel egy bizonyos kritériumrendszernek, akkor piacra jutását akadályozni nem lehet - mutatott rá a szakértő.

Közölte: amennyiben a javaslat parlamenti jóváhagyását kap, akkor hatályba lépését megelőzően Brüsszelbe kell küldeni véleményeztetési céllal.

Fábián Gyula megjegyezte, hogy Franciaország hasonló indítvánnyal már előállt, s ha még nincs is döntés, de az Európai Bizottság az említett jogszabályi összeférhetetlenségekre már felhívta a figyelmet.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!