2p

Letartoztatták a New York-i Értéktőzsde (NYSE) egyik üzletemberét, aki halálosan megfenyegetett egy másik tagot - írja a Reuters.

Letartoztatták a New York-i Értéktőzsde (NYSE) egyik üzletemberét, aki halálosan megfenyegetett egy másik tagot - írja a Reuters.

[ajanlo=474][igazitas=left/]A fenyegetés oka az volt, hogy William Higgins és három másik társa májusban törvényszéki eljárást indítottak az Archipelago Holdings Inc. akvizíciójának megakadályozására. A tervezett átvétel ugyanis a 213 éves intézményt egy profitorientált vállalkozássá alakítaná át.

"Hálás vagyok a New York-i rendőrség professzionális munkájáért" - nyilatkozta Higgins. "A lejáratásomra és megfélemlítésemre tett erőfeszítések ellenére továbbra is ellenzem a felvásárlást, és álláspontomat hajlandó vagyok a törvényszék előtt megvédeni" - tette hozzá. A rendőrség egy telefonbeszélgetés lehallgatásával derített fényt az ügyre.

A NYSE menedzserét ügyvéde irodájában hangüzenetet hagyván fenyegették meg júliusban - közölte a Grant & Eisenhofer jogvédő cég. A bűncselekmény elkövetésével vádolt Edward A. Reiss 1973 óta tagja a tőzsdének, több éve önálló brókerként dolgozik. A manhattani rendőrség szóvivője szerint az ügy tárgyalására szeptember 27-én kerül sor.


A vádlottak padján ült nemrég az amerikai távközlési társaság, a WorldCom volt vezérigazgatója is, aki társaival hivatali ideje alatt a világgazdaság történetének egyik legnagyobb értékű könyvelési csalását követte el. Bernard Ebberst kiugróan magas, 25 éves börtönbüntetésre ítélték el.

Összeesküvés és csalás mellett 7 esetben okirat-hamisítás vádjában is bűnösnek találták a 63 éves üzletembert.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!