2p

Hamarosan a kormány elé kerül a paksi atomerőmű bővítéséről készült elemzés - mondta el Kocsis István, a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn Pakson, az atomerőmű 1. blokkja üzembe helyezésének 25. évfordulójának ünnepségén.

Az ünnepséget megnyitó beszédében Kovács József vezérigazgató visszaemlékezett arra, hogy a hazai ipartörténet egyik legjelentősebb eseménye történt 1982. december 28-án 0 óra 13 perckor az 1-es blokki vezérlőben. A negyedszázaddal ezelőtt történtekre emlékezve név szerint felsorolta az akkor szolgálatban lévőket.

Beszédében felidézte az építkezés folyamatában bekövetkezett 1969-es fordulatot, amikor a VVR 230-as blokk megépítése helyett a korszerűbb 213-as típus mellett döntöttek. Ennek a döntésnek köszönhető, hogy a paksi atomerőmű ma is áll és termel - mondta.

Az eltelt idő alatt az erőmű jelentőségét méltatta az atomenergetika fejlődésében Szabó Benjámin, a beruházás akkori kormánybiztosa is, aki a bővítési törekvések sikerre vitele érdekében az ismeretterjesztés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Pónya József, a Paksi Atomerőmű Vállalat nyugalmazott vezérigazgatója az 1. blokk üzembe helyezésének előkészületeit, a szakemberek tanulási, fejlődési folyamatát idézte fel, kiemelte annak a jelentőségét, amelyet az atomenergia bekapcsolódása jelentett a hazai villamosenergia-termelésben.

A paksi atomerőmű az első évben már 2,5 milliárd kilowattórát termelt, ami a magyar villamos energiarendszer 10 százalékát jelentette - mondta.

Hangsúlyozta: fel kell készülni a bővítésre, meg kell szerezni a telephely-engedélyt, s a fiatal szakembereket a működő legkorszerűbb erőművekbe kell küldeni, hogy a beruházás elkezdésére készen álljon a csapat.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!