2p

A feketegazdaság visszaszorítása érdekében megalakítják a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT), amely a kormány kezdeményezésére jön létre Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa vezetésével.

Hétfőn alakul meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet (HENT), melynek a feladata lesz, hogy kidolgozza a hamisítás elleni stratégiát Magyarországon, összeállítsa az intézkedési tervet és összehangolja annak megvalósítását. A HENT felvilágosító kampányokat kezdeményez majd a jövőben, illetve közreműködik a rendészeti és igazságügyi szervek alkalmazottainak továbbképzésében.

A Kondorosi Ferenc elnök mellett az elnökhelyettesi pozíciókat Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke és Piros Attila, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára tölti be.

A HENT tagjai a szellemi tulajdonnal összefüggő feladat- és hatáskörrel rendelkező állami szervek és a szellemi tulajdon védelmében érintett társadalmi és gazdaság szervezetek lesznek.

A szellemi tulajdon megsértésének magyarországi aránya határozott lépéseket sürget, ez indokolta a testület létrehozását. A HENT által garantált biztonság a Magyarországon működő és az ide importáló vállalkozások számára is megnyugtató lenne, így növekedne a beáramló működőtöké mértéke.

Az International Intellectual Property Alliance adatai szerint Magyarországon a szerzői jogok megsértése a szoftver, a film, a lemez és a könyvkiadás területén bontakozott ki a legerősebben. Az üzleti szoftverpiac 42 százalékát, a szórakoztató szoftverpiac 40 százalékát, a lemezpiac 35 százalékát teszik ki kalóz termékek 2006-ban. A filmek piacán 2005-ben a kalózfilmek aránya 73 százalék volt.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!