3p

A kormány döntése értelmében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Energia Operatív Programja keretében hat, összesen közel százmilliárd forint értékű környezetvédelmi nagyprojekt kap támogatást - mondta Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) államtitkára szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

A két árvízi tározó, két hulladékgazdálkodási rendszer és két szennyvíztisztítási projekt több mint ötszáz település, 1,4 millió lakosának környezetét érinti.

Oláh Lajos kifejtette: a 2011-re elkészülő 38 milliárd forint összköltségű hanyi-tiszasülyi, illetve nagykunsági árvízszint-csökkentő tározó 29,3 milliárd forint európai uniós, és 5,2 milliárd forint költségvetési támogatásból valósul meg.

Mivel még az idén elkészül a cigánd-tiszakarádi és a tiszaroffi tározó, a Közép-Tiszán épülő három tározó - a hanyi-tiszasülyi, a tiszaroffi és a nagykunsági - Kisköre és Csongrád között 55-65 centiméterrel csökkenti a vízszintet, még Szegednél is 30 centiméterrel lesz alacsonyabb a vízszint ennek köszönhetően - hangsúlyozta az államtitkár.

Emlékeztetett: 2013-ig mintegy 140 milliárd forint európai uniós forrást vonhat be az ország az árvízvédelmi fejlesztésekbe, ebből 110 milliárd forintot a Vásárhelyi terv továbbfejlesztésére.

A 28 milliárd forint összköltségű két hulladékgazdálkodási nagyprojekt 19,5 milliárd támogatásból valósul meg, ebből 16,5 milliárd forint európai uniós, hárommilliárd forint pedig költségvetési támogatás - mondta Oláh Lajos.

A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási projekt 313 településen 426 ezer lakos évi mintegy 200 ezer tonna hulladékának feldolgozását oldja meg, a Győr Nagytérségi települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer 112 település 260 ezer lakosának hulladékkezelését biztosítja.

A szennyvízkezelési nagyprojektek 31,8 milliárd forint összköltséggel - 22,5 milliárd forint európai uniós, valamint 4 milliárd forint költségvetési támogatással - valósulnak meg.

A Makó és térsége szennyvízelvezetését és szennyvíztisztítását szolgáló projekt keretében hat településen vezetékes szennyvízelvezetési és -tisztítási rendszer épül ki, ez 41 ezer lakost érint. A fejlesztés eredményeképp a csatornázott háztartások száma a jelenlegi 2342-ről 14 ezerre nő, így a jelenlegi 23 százalékos csatornázottság közel száz százalékra emelkedik.

Békéscsaba szennyvíztisztítása és csatornázása fejlesztésének eredményeképp a 66 ezres városban további 21 ezer lakos kapcsolódhat rá a csatornahálózatra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!