Távmunka
A szaktárca vélekedése szerint a 2005-ös évben felgyorsul az elektronikus munkavégzésre való fokozott átállás. Ez az év főként az infrastrukturális fejlesztések éve lesz, a munkahelyek és a munkavégzés szerkezeti átalakításának megalapozását szolgálja. Az idei pályázati programok általános célja a távmunka és általában az elektronikus munkavégzés elterjesztése, valamint a korszerű, rugalmas atipikus munkavégzési formák széles körű alkalmazásának elősegítése. Az e-munkára idén 800 millió forintot irányoztak elő és folytatódik a 2004 júliusában indult távmunka pályázat is, melynek első negyedéves költségkerete 241,5 millió forint. 300 millió forint jut a munkahely megőrzésre és a hagyományos munkahelyek távmunkahellyé történő átszervezésére.
Közmunkaprogramok
Az idei évi közmunkaprogramok tervezett összege 1560 millió forint. A pályázatok kedvezményezettjei kistérségek és önkormányzati társulások. A program 2400-2500 fő hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli, elsősorban roma származású foglalkoztatását, megélhetését, életkörülményeinek javítását segíti elő.
A különböző közmunkaprogramok területei: autópálya-építés, erdőművelés, erdőgazdálkodás, vízügy, vízgazdálkodás, parlagfű-mentesítés, de indul közmunkaprogram a nemzeti parkokban és a Balaton partján is. A támogatások keretösszege 300 millió és 1 milliárd forint között van.
(Menedzsment Fórum)
Hatmilliárd forint értékben hirdetnek munkahelyteremtő pályázatokat
Munkahelyteremtő beruházások támogatására indít pályázati programot a munkaügyi tárca. A programok értéke 6 milliárd forint, segítségével 12 ezer fő foglalkoztatása oldható meg.