2p

Az ország régióinak fejlesztését 2020-ig meghatározó stratégiai tervet terjeszt a kormány ősszel az Országgyűlés elé - jelentette ki a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal (MTRFH) elnöke.

A stratégiai elképzelések megvalósításához az Európai Unió 2007 és 2013 közötti finanszírozási időszakában, várhatóan mintegy 50 milliárd euró használható fel. Ennek több mint a fele közösségi forrás - közölte Szegvári Péter egy fórumon, amelyen egri vállalkozókkal találkozott. Hozzátette, hogy a tervezés már február óta zajlik; a koncepció szakmai társadalmi vitát követően kerül a kormány, majd az Országgyűlés elé.

Szegvári Péter a továbbiakban úgy vélekedett, hogy a rendszerváltást követően mára érett meg az ország a stratégiai gondolkodásra, vagyis arra, hogy ne a forrásokhoz igazítsuk az igényeket, hanem éppen fordítva: fogalmazzuk meg a célokat és ezekhez rendeljük hozzá a forrásokat. Az első, 2004 és 2006 közötti időszakra vonatkozó, 2,4 milliárd eurót tartalmazó Nemzeti Fejlesztési Terv megfogalmazásakor az volt a jelszó: költsük el gyorsan - mondta el az elnök.

Ugyanakkor stratégiai terv nélkül nem lehet megfelelő gazdasági környezetet teremteni a beruházások, a vállalkozások számára. Ez egyben azt jelenti, hogy egy a fejlesztési célokat 15 évre meghatározó terv elkészítése a gazdaságfejlesztés egyik eszköze - mondta az MTRFH elnöke. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
2,8 milliárd forintot szánnak nyugat-dunántúli fejlesztésekre
Decentralizálni kell a területfejlesztést
Megjelentek az idei TRFC pályázati kiírások

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!