Brüsszeli pénteki közlés szerint a politikai megállapodás hatfordulós informális tárgyalássorozat után született meg. A szöveget még mind a tagországok kormányait képviselő tanácsnak, mind az EP plenáris ülésének jóvá kell hagynia, de az elért kompromisszum alapján ez már csak formalitás, miután arra valamennyi tagország és valamennyi fontos politikai csoport képviselője áldását adta.
Környezetvédelmi és civil szervezetek azonnal bírálták a megállapodást, és úgy ítélték meg, hogy a parlament engedett korábbi szigorúbb környezetvédelmi követeléseiből.
A REACH (Registration, Evaluation and Authorisation of Chemicals) nevű program az emberi egészség és a környezet védelme érdekében mintegy 30 000 vegyi anyag regisztrálását, bevizsgálását illetve engedélyezését írja elő az elkövetkezendő évtizedben. A csomag felváltja, egységesíti a mintegy 40 régebbi s ma már javarészt hatástalannak ítélt uniós szabályt.
Az utolsó akadályok azzal hárultak el, hogy a tanács beleegyezett a veszélyes anyagok jóformán automatikus helyettesítésébe kevésbé veszélyesekkel, ha van ilyen. Az adatvédelmet kiterjesztették hat évre, ugyancsak hat év után felülvizsgálják a szabályt, illetve több új állatvédelmi garanciát is beemeltek. Az EU-tagországok a tervek szerint jövő héten, az EP képviselők december 13-án hagyják jóvá a megállapodást, és a szabályozás azt követően hatályba is léphet.
MTI / Menedzsment Fórum
Idén megszülethet az uniós vegyianyag-szabályozás
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak és az Európai Parlamentnek a képviselői az EU új vegyianyag-szabályozásának utolsó nyitva maradt kérdéseiben, így a végső döntés még idén megszülethet a szabálycsomagról.