A kétéves futamidejű Széchenyi Kártya 2 kibocsátásával egy időben a KA-VOSZ ZRt. sokkal előnyösebb kondíciókat vezetett be a korábbi Széchenyi Kártyához képest. Az eddigi negyedéves törlesztés megszűnik, egyszerűbbé vált az igénylés, valamint bővül az elektronikus ügyintézés.
Az új, hosszabbított futamidejű kártya sokkal előnyösebb feltételekkel vehető igénybe elődjénél; az eddigi negyedéves törlesztési kötelezettség teljesen megszűnik és bővül az elektronikus ügyintézés is. Eltörlésre került az eddigi "kötelező Széchenyi Kártya előélet" elvárás is, amely szerint a 10 millió forintnál magasabb hitelt csak az a vállalkozás kaphatott, amely egy évig legalább 5 millió forintos kártyával rendelkezett. Mostantól minden, legalább 2 éve működő vállalkozás igényelhet akár 25 millió forintot is.
Az állam a Széchenyi Kártya 2 konstrukcióhoz is biztosítja az 1 százalékos mértékű kamattámogatást és a garanciadíj 50 százalékát átvállalja a vállalkozásoktól. A hitelhez egyáltalán nem szükséges ingatlanfedezet.
A Széchenyi Kártya 2-t a megszokott 1 millió és 25 millió forintos összeghatár között lehet igényelni a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Területi Kereskedelmi és Iparkamarák, valamint a KA-VOSZ ZRt. irodáiban.
A Széchenyi Kártya 2 két éves futamideje alatt a vállalkozónak elegendő csak egyszer, az új támogatási szerződés újrakötésénél megjelennie, ekkor kerül sor a banki felülvizsgálatra is.
Indul a Széchenyi Kártya 2
2008. június 2-án a KA-VOSZ ZRt. a konstrukcióban résztvevő bankokkal, a Hitelgarancia ZRt-vel, illetve a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal közösen útjára indítja a kétéves futamidejű Széchenyi Kártya 2 konstrukciót, amely a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújt kedvezményes kamatozású, szabad felhasználású hitelt.