2p

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), az IT Kht. és a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) szakértői 2005. június 29-én információs napon tájékoztatták a szakmai közönséget az Európai Unió eContentPlus elnevezésű programjáról, és annak magyarországi vonatkozásairól.

Az Európai Unió 2005—2008-ig tartó "e-tartalom-plusz" közösségi programjának célja a digitális tartalom hozzáférhetőbbé, felhasználhatóbbá és hasznosíthatóbbá tétele az uniós multikulturális környezetben. Az IHM honlapján olvasható közlemény szerint az "e-tartalom-plusz" célterületei közé tartoznak a területi adatok, adatbázisok, az oktatási és képzési, valamint a kulturális és tudományos tartalmak.

A közösségi program megvalósítására 2008. december 31-ig 149 millió euró pénzügyi keret áll rendelkezésre, amelyből a 2006. december 31-ig terjedő időszakban 55,6 millió eurót pályázhatnak meg az uniós tagországok.

A pályázaton való sikeres magyar részvétel érdekében az IHM a MATISZ-szal, mint nemzeti kontaktponttal együttműködve nemzeti szinten, valamint Ausztria, Csehország, Szlovákia partnertárcáival együtt nemzetközi szinten nyújt támogatást. A nemzetközi kezdeményezés honlapjának címe: www.econtentplus.net.

A döntés magyar változata

Az információs napon az IT Kht. — az IHM pályázatainak kezelésére és kiemelt informatikai projektjeinek irányítására létrehozott szervezet — szakértői a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjának (GVOP) 4.2 intézkedéséről, az információs (digitális tartalom) iparág fejlesztésére kiírt pályázatairól tartottak tájékoztatót.

Ebben a témában két kiírás érhető el: a kimondottan kis és középvállalkozásokat érintő üzleti tartalomfejlesztés támogatása (gvop 4.2.1), amely 1,3 milliárd forintos keretösszegből segíti az új, on-line tartalmak létrehozását és szolgáltatását, valamint a meglévőkhöz való hozzáférés javítását.

A másik kiírás a tartalomipari és közcélú tartalomszolgáltatás fejlesztéséről szól, és célja közcélú adatok újrafelhasználásának és kereskedelmének növelése, valamint a közintézmények és a magánszféra együttműködésének részeként megvalósuló tudományos és kulturális tartalmak on-line elérhetővé tétele. Ennek keretösszege 2005-ben 800 millió forint.

Mindkét támogatás esetében a projekt elszámolható költségeinek legfeljebb 50 százaléka, minimum 5 millió és maximum 100 millió forint kerülhet kifizetésre.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!