A téma azért vált ismét aktuálissá, mert nemrégiben Visy Zsolt pécsi régész tartott előadást a Society of Antiquaries of London (Londoni Régészeti Társaság) előtt a Seuso-kincsekről.
Az eseményen magyar és külföldi szakértők is a kincsek magyar származása mellett érveltek. Visy Zsolt előadásában rámutatott arra a feltevésre, miszerint a talált étkészlet összesen 248 darabból áll, és ebből mindössze 14 tárgyról tudjuk, hogy hol van: Lord Nothampton birtokában. A készlet darabjainak egy része – evőeszközök, poharak, további tálak - feltehetőleg magyar lakosoknál vannak titokban.
Éppen ezért tűzte ki évekkel ezelőtt a kulturális tárca a tízmillió forintos nyomravezetői díjat. Olyan emberek jelentkezését várták, akik vagy a kincsről vagy annak megtalálójának gyilkosáról tudnak információkkal szolgálni. A rejtélyre azonban továbbra sem derült fény. A BÁV Zrt. által szervezett "Mesélnek a műkincsek" előadás sorozat a Seuso-ügyet mutatta be Hajdú Éva, a kincsekkel foglalkozó volt kormánybiztos jelenlétében.
Rejtélyes gyilkosságok
Seuso minden bizonnyal egy magasrangú katona vagy igen gazdag római polgár volt, akinek az esküvőjére készíthették a szóbanforgó kincseket a negyedik században. Később, a barbárok elől menekülve, a kincstulajdonos lakóhelye környékén, Polgárdi közelében áshatta el értékeit.
Az étkészletre - mely az idők során óriási értékű kinccsé vált - szinte biztosan Sümegh József kiskatona, amatőr régész talált rá - elmondása szerint a Kőszárhegyi bányarobbanás helyén, más vélemények szerint azonban Polgárdiban. Sümegh Józsefet 1980-ban felakasztva találták meg a Borbély pincében.
A rejtély már a gyilkosság lezárásának ügye körül megfogalmazódott, ugyanis a katonai ügyészség rövid és felszínes eljárás után öngyilkosságnak minősítette Sümegh József halálát. Tíz évvel később, a kiskatona édesapja kezdeményezte fia halálának újbóli kivizsgálását, ugyanis számos jel mutatott a gyilkosságra. Sümegh Józsefnek ugyanis tervei voltak, építkezésbe kezdett, majd, amikor feltehetőleg észrevette, hogy követik őt, kerülőúton próbált hazatérni, és olyan rokonoknál szállt meg, ahol azelőtt sosem. De ugyanilyen egyértelmű jel az is, hogy tanúvallomások szerint halálának helyszínéhez három ember lábnyoma vezetett, de onnan vissza csak kettő jöttt...
Ebben az időszakban még két ember lelte halálát tisztázatlan körülmények között. Mindketten kapcsolatban álltak Sümegh Józseffel, és feltehetőleg mindketten tudtak a kincs létezéséről. Ezért is fedi homály a részleteket, ugyanis az emberekben kialakult egyfajta félelem a témával kapcsolatban. Találgatások szerint a titkosszolgálatnak is lehetett köze a halálesetekhez, ugyanis a kincsek felfedezéséről vagy a kiskatona levelezéseiből derülhetett fény, vagy ő maga árulta el katonai előljáróinak.
A kincsek titokban történő külföldre szállítása pedig arra enged következtetni, hogy akár még a szovjet katonai elhárításnak is lehetett köze az ügyhöz, hiszen ahhoz túlságosan nagyméretű tárgyakról van szó, hogy észrevétlenül kikerülhessenek az országból. A Honvédség pedig gyanúsan rövid idő alatt zárta le a nyomozást Sümegh József halála ügyében. Az új nyomozás továbbra is folyik.
A libanoni szál
1978 és 1980 között minden valószínűség szerint egy libanoni kereskedő kezébe jutott a kincsek egy része, mely kalandos úton, egy szerb és svájci műkincskereskedő közreműködésével a Sotheby’s akkori elnökéhez, Sir Peter Wilsonhoz került. Ő eladta azokat Lord Northamptonnak, a kincsek jelenlegi tulajdonosának.
A tárgyakat - egyes vélemények szerint - még Sümegh József életében kezdte el árulni a libanoni kereskedő, akit egy londoni szakértő világosított fel a kincsek eredetéről, és arról, hogy igazán nagy értéket csak készletben képviselnek. Ennek az információnak a napvilágra kerülése nagyjából egybeesik Sümegh József halálával - halálának helyszíne pedig a kincsek a rejtekhelyével.
1984-ben a készlet a Getty Múzeumba került, ahol az antik osztály vezetője Szilágyi János György régészprofesszor barátja volt. Ennek köszönhetően a magyar régész közelről is szemügyre vehette a Seuso-kincseket, és ekkor fedezte fel az egyik tálon a "Pelso" feliratot, mely a Balaton római kori elnevezése. Ennek köszönhetően megkérdőjeleződött a tárgyak eredete, így a Getty Múzeum nem vette meg a készletet.
A Sotheby’s azonban néhány évvel később felajánlotta Lord Northamptonnak, hogy eladja a Seuso-kincseket, de előtte egy szűk körű bemutatót tartottak a potenciális vevők számára. Ekkor foglalták le a tárgyakat, és indítottak pert Lord Northampton ellen. A perben Libanon, Horvátország és Magyarország próbálta bebizonyítani, hogy ők a tárgyak eredeti tulajdonosai. A libanoniak hamar kiszálltak, miután a kiviteli papírokról kiderült, hogy hamisak. A per végül nem hozott sikert se a volt jugoszláv tagállam, se hazánk számára.
A bíróság meg sem hallgatta a tanúkat
Egyes beszámolók szerint a New York-i per bírónője meglehetősen elfogult volt, mintha már előre döntött volna a kérdésben. Több tanú mesélte, hogy meg sem hallgatták őket, ha mégis, a tolmács nem minden esetben fordított pontosan.
További bizonyítéknak számít a Pelso felirat, vagy éppen a Magyarországon megtalált quadripus, mely ugyanabból a korból származik, azonos anyagból és mintázattal készült, mint a méretben hozzáillő Seuso-tál. Még a kopás is összeillik a két tárgyon. A Lord Northamptonnál talált tárgyakról vett földnyomok pedig megegyeztek a magyarországi vélt rejtekhely földjével.
Titkolódzik az OKM
Az első hallásra szinte egyértelmű bizonyítékok több eddigi perben sem nyilvánultak elégségesnek, így a magyar állam tovább keres. Napjainkban is régészeti kutatások folynak Szabadbattyán környékén, ahol több negyedik századi leégett villa nyomára bukkantak a régészek. Az egyik villa feltehetőleg Seuso lakhelye lehetett, mely reményt ad arra, hogy esetleg több Seuso-tárgy is napvilágot lásson. Ezen kívül a mai napig számos önjelölt kincskereső próbál rájönni a titokra.
Hajdú Éva, a Seuso-ügy volt kormánybiztosa azért mondott le megbizatásáról, mert véleménye szerint a magyar kormány korántsem tesz meg mindent a kincs visszaszerzésének érdekében. A pereskedések ugyan többszázmillió forintos költséggel jártak, de a volt kormánybiztos úgy véli, még rengeteg lehetőség van, amit nem ragad meg az illetékes tárca.
Ilyen például a szakértői fórumokon való részvétel, a bizonyítékok hazánkba szállítása és újbóli megvizsgáltatása, a perindítás avagy Lord Northamptonnal történő esetleges megegyezés. Hajdú Éva az mfor.hu-nak csalódottságát fejezte ki az ügyben.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) azonban a kincsek visszaszerzésének egyértelmű szándékáról biztosította lapunkat. A hivatalos álláspont szerint a Magyar Köztársaság azokat továbbra is sajátjaként tartja számon, nem mond le róluk, s visszaszerzésükhöz minden lehetséges jogi eszköz igénybevételére kész. Az eljárással kapcsolatos cselekmények, valamint a kormányzat további lépései azonban nem nyilvánosak.
Gábor Fanni
