[ajanlo=480][igazitas=left/]A hajnali négy órakor érkező első utasokat pezsgővel fogadta a terminált üzemeltető Budapest Airport Rt. (BA). Hasonló fogadtatásra számíthatnak azok, akik a nap folyamán igénybe veszik Ferihegy 1 szolgáltatásait.
A terminálról az első járat hat órakor szállt fel Geronába, s csütörtökön mintegy nyolc ezer utasra számítanak. Éves szinten 2,5 millió embert szolgál majd ki Ferihegy 1. Jelenleg hét diszkont-légitársaság közlekedik innen: az Easyjet, a Germanwings, a Malmö Aviation, a Norwegian Air, a SkyEurope, a Sterling és a Wizzair. Ezen cégek valamennyi járata innen indul és ide érkezik.
"A sikeres próbaüzemet követően a rendszer élesben is zökkenőmentesen működött" - kommentálta a kezdést az mfor.hu-hoz eljuttatott közleményében Fórika Ibolya, a BA kommunikációs igazgatója. Az épületben 19 jegykezelő pult, 10 beszállító kapu és négy csomagkiadó szalag kapott helyett, az utasforgalmi területekhez közel 40 kereskedelmi egység kapcsolódik.
[ajanlo=382][igazitas=left/]Ferihegy 1 az igazi próbatételen azonban csak az elkövetkező hetekben, hónapokban fog átesni. A fapados légitársaságok korábban többször elmondták: tartanak attól, hogy a terminál túl kicsi, már kezdettől fogva telített lesz, így a törvényszerű növekedés nyomán "túl fog csordulni". A BA viszont másképp látja a helyzetet: szerintük az egyes terminál kapacitása másfélszeresére nőtt, és 3-4 évig még biztos lesz elég tér a bővülésre.
További kellemetlenségeket okozhat, hogy szerdán a Ferihegyi repülőtéren működő öt reprezentatív szakszervezet közös sztrájkbizottságot alakított. A szakszervezetek átadták a privatizációtól független követeléseiket a munkáltatónak. "A menedzsmentnek hét napja van a tárgyalásra, ám ha a BA nem veszi komolyan a beadványt, a következő hét napban kétórás figyelmeztető sztrájkra is sor kerülhet" - mondta Kováts István, a sztrájkbizottság elnöke.
[ajanlo=383][igazitas=left/]A szakszervezetek közös követelései között szerepel, hogy a BA Rt. záros határidőn belül biztosítsa a jogszerű és biztonságos működéshez szükséges létszámot, valamint a pihenőidőket, és adja ki a torlódó szabadságokat.
A szakszervezetek szerint a munkavállalók között "teljes a létbizonytalanság" a minibusz-üzletág, illetve a földi kiszolgálás kiszervezésével és az üzletrészek kiadásával kapcsolatban. Úgy vélik, hogy a privatizáció tovább növeli a bizonytalanságot, ezért garanciákat kérnek a munkáltatótól. Kifogásolják azt is, hogy a BA Rt. teljesítményének növekedésével nincsenek összhangban a munkavállalók bérjellegű juttatásai.
Fórika Ibolya erre reagálva korábban közölte: a munkáltató a jogszabályi kötelezettségének megfelelően megkezdi a tárgyalásokat az érdekképviseletekkel. Elmondta, hogy a szakszervezetek levelére a menedzsment megfogalmazta válaszát, és azt szerdán eljuttatják az érintetteknek.
Az érdekképviseletek egyúttal az Alkotmánybírósághoz fordulnak a BA privatizációjáról szóló kormányhatározat érvénytelenítése érdekében.
Menedzsment Fórum
Izzasztó lehet a pezsgőfürdő Ferihegyen
Kilenc hónapos teljes felújítás után csütörtökön hajnalban újra üzembe állt a Ferihegyi repülőtér egyes terminálja. A rendszer az első tapasztalatok alapján zökkenőmentesen működik, kérdéses azonban, a hetek múltával a várható zsúfoltság átlépi-e az elviselhető mértéket. Ráadásul a szakszervezetek is elronthatják az ünnepi hangulatot.