Magyarországon (néhány más országgal együtt) mindazonáltal 2005-ben növekedett a kibocsátás, mégpedig 1,2 százalékkal. A bázisidőszakhoz (1985-1987 átlaga) képest ugyanakkor a magyar kibocsátás tavalyelőtt 34,5 százalékkal kevesebb volt.
Spanyolországban és Lengyelországban viszonylag jelentősen - 15,4 millió, illetve 2,3 millió tonnával - nőtt a szennyezőanyag-kibocsátás.
A régebbi EU-tagországok a kiotói klímavédelmi megállapodásban egyebek között azt vállalták, hogy 2012-ig éves átlagban 8 százalékkal kisebb lesz a kibocsátásuk, mint a bázisévben volt. Az új EU-tagországok némelyike - köztük Magyarország - már korábban jelezte, hogy teljesíteni tudja a kiotói szerződésből rá jutó nemzetközi kötelezettségeket.
A magyar szennyezőanyag-kibocsátás a bázisidőszakban 123 millió tonna volt, tavalyelőtt 80,5 millió - derül ki a adatokból. 2008-2012 között az országra 6 százalékos csökkentési kötelezettség vonatkozik az EU úgynevezett tehermegosztási rendszere alapján.