Szén-biomassza vegyes tüzelésre alakítja át kazánjait a Vértesi Erőmű Rt. Mivel a bekeverés aránya legfeljebb 30 százalékos lehet, az elsődleges fűtőanyag továbbra is a közelben bányászott szén marad. Az első kazán átalakítása 1,28 milliárd forintba kerül, a tervek szerint itt már jövőre fogadják is a biomassza-szállítmányokat.
Ahogy korábban a Menedzsment Fórum is beszámolt róla, a kazán átalakítására kiírt pályázatot a szlovák SES Kazángyár nyerte meg, mely a napokban el is kezdi a munkát. Az azonban kérdéses, honnan szerzi be az erőmű a szükséges biomasszát. Tárgyalások már kezdődtek a környező gazdaságokkal, ahonnan 80-100 ezer tonna tűzifát kaphatnak. Ez a mennyiség azonban csak egy kazán egy éves teljesítményének felel meg, így a további három ellátása még nem megoldott.
A további három kazán fűtőanyag-ellátására a Vért pályázatot írt ki biomasszaként használatos energianád beszállítására. 2008-tól a faapríték mellett 1,2 PJ/év, 2009-től további 1,2 PJ/év leszállítását igényli az erőműtársaság. Ez évi 80, később 160 ezer tonna nád termelését jelenti. Az erőmű igényeinek kielégítéséhez 10 ezer hektáron kell a növényt termeszteni, amihez jól jönne az állami támogatás.
A biomassza átállással a vértesiek költségei nem változnak, míg árbevételük nő. A 2009-re megtermelt 400 GWh zöld áram pedig hozzájárul hazánk uniós vállalásának teljesítéséhez, olvasható a Világgazdaságban.
Menedzsment Fórum