3p

Korábban még csak a reklámjaiban üzent hadat egymásnak a Tele2 és a T-Com, most már azonban a két rivális kölcsönösen a fogyasztók megtévesztésével vádolja a másikat, írja a NOL.

[ajanlo=480][igazitas=left/]Két hete a Tele2 a Gazdasági Versenyhivatalhoz és a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez fordult a T-Com Favorit díjcsomagjának televíziós reklámjai miatt, mert úgy véli a hirdetések úgy hasonlítják össze a két szolgáltató ajánlatát, hogy az igazság egy részét elhallgatják. A T-Com most szintén a GVH-hoz fordult, mert ő is úgy gondolja, hogy a Tele2 reklámjaiban számos alkalommal megsértette a versenytörvényt.

Tekintettel az elmúlt hetek csatározásaira, arra a következtetésre jutottunk, hogy itt már nem elsősorban ajánlatok, hanem kommunikációs stratégiák versengenek egymással - mondta Nagy Bálint, a Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatója. Mindezek pedig már rég nem arra szolgálnak, hogy az ügyfelek könnyebben eligazodhassanak a rájuk zúduló ajánlatok között. A T-Com a verseny tisztaságának visszaállítását reméli a GVH-tól. Hasonlót vár a Tele2 is, hiszen ők azért döntöttek az eljárás megindításáról, hogy a versenytárs egyértelmű lejáratását célzó összehasonlító reklámok ne jelenhessenek meg.

A Tele2-nek hosszú listája van arról, hogy a T-Com Favorit reklám mely pontjait kifogásolja. Mint mondják, nem hangzik el, hogy az ingyenes percekhez külön havidíjért, az elterjedt díjcsomagokhoz képest magasabb kiadással juthat hozzá az előfizető - vagyis valójában nem ingyenesek. Továbbá havi összidőtartamra, a hívásirányra és -időszakra további megkötések érvényesek, azaz a nullaforintos percdíj és a napi 18 óra ingyenes beszélgetés lehetősége csak több feltétel együttes teljesülésekor igaz. Ezekről - teszik hozzá - a tévéreklám csak olvashatatlan apró betűkkel ad tájékoztatást, számolt be a NOL.

Hogy ezek után mit kifogásol a T-Com? Például azt: a Tele2 reklámjaiban többször megjelenik, hogy a "1502" díjcsomag választása esetén az ügyfélnek nincs havidíj-fizetési kötelezettsége, holott a Tele2 szolgáltatását csak azok vehetik igénybe, akiknek valamely más szolgáltatónál már van előfizetésük.

Visszatérő elem a reklámokban, hogy a Tele2 díjcsomagját választók akár a telefonálási költségeik negyven százalékát is megspórolhatják. Az összehasonlított díjcsomagok forgalmi- és havidíjainak ismeretében a T-Com szerint megállapítható, hogy ez még extrém szokások mellett sem valószínű, hiszen az összehasonlítás nem számol az előfizetési díjjal; ráadásul a Tele2 egy szóróanyagában úgy hasonlítja össze a T-Com és a maga ajánlatait, hogy hibásan tüntette fel versenytársa díjcsomagjainak kedvezményes hívásidőszakát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!