A beérkezett pályázatok számát tekintve Magyarország - Lengyelország mögött - a második helyen áll a tíz új tagország rangsorában, lakosságarányosan viszont a legaktívabbak a magyar pályázók voltak. Mind a kötelezettségvállalásokat, mind a megkötött szerződések számát és értékét, mind pedig a kifizetéseket tekintve Magyarország a második legjobban teljesítő új tagállam. Ráadásul hazánk egyike azon keveseknek, amely 2004-ben sikeres lehívási igényt nyújtott be, és az egyetlen, amely 2004-ben időközi átutalást fogadott Brüsszelből.
E mutatók ellenére a szakemberek tisztában vannak azzal, hogy javítani kell a pályáztatás rendszerén, hogy az minél inkább szolgálja a pályázók - önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek - érdekét, és azt, hogy minél előbb minél több sikeres és megvalósult projekt segítse az életminőség javítását még az ország leghátrányosabb helyzetű szegleteiben is.
A Nemzeti Fejlesztési Hivatal és a strukturális alapok magyarországi felhasználását koordináló Közösségi Támogatási Keret Irányító Hatóság április 21-22-én Sopronban tart országos szakmai konferenciát. A tanácskozás célja, hogy szakmai párbeszédként szolgáljon az irányító hatóságok és a közreműködő szervezetek munkatársai számára arról, hogy az európai uniós pályázati rendszerek első évének tapasztalataiból kiindulva miként lehetne minél gördülékenyebbé, áttekinthetőbbé, egyszerűbbé és gyorsabbá tenni a pályáztatás rendszerét.
A kétnapos tanácskozáson - melyen munkaértekezletet tart Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, és melyen részt vesznek az üzleti és a banki szféra képviselői is - többek között szó esik a nagyprojektekről, a pályázatok tapasztalatairól, a projektgenerálás, az értékelés és a végrehajtás kihívásairól is.
Forrás: kkvportal.hu
Jól használtuk a strukturális támogatásokat
Komoly szakmai munkát és jelentős eredményeket tudhat maga mögött Magyarország az Európai Unió strukturális alapjainak felhasználását illetően: a mutatók alapján hazánk a tíz új tagállam első éves teljesítményét tekintve az előkelő második helyen végzett.