1p

Két-három héten belül már Magyarországon is kapható lesz az Apple-Tv névre keresztelt multimédiás eszköz, tudta meg a Világgazdaság.

A készülék lehetővé teszi, hogy a számítógépre letöltött filmeket ne csak monitoron, hanem televízión is meg lehessen nézni. A 197x197x28 milliméter méretű, doboz formájú eszközt kábellel lehet nagy képernyős tévéhez csatlakoztatni, és vezeték nélkül kapcsolódik a PC-hez, illetve az Apple-gépekhez is. Az ára nettó 75 ezer forint lesz, annak pedig nem lesz jelentősége, hogy a filmek letöltése az Apple iTunes áruházból történt-e.

A tévé a remények szerint az iPodhoz hasonlóan újabb jelentős bevételi forrás lehet, de ennek mértékét ma még nem látják pontosan. Ennek oka, hogy a korábbi ilyen funkciójú műszaki megoldásokat a felhasználók csak nehézkesen tudták kezelni.

Hazánkban az árbevétel fele-fele arányban oszlik meg a számítógép- és az iPod-eladások között. A hazai számítógéppiacon az amerikai vállalatnak kétszázalékos részesedése van, és tavaly több mint nyolcezer készüléket értékesített 20-25 százalékos árrés mellett, közli a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!