Lam tájékoztatása szerint az autónak zéró lesz a szén-dioxid-kibocsátása, lítium-ion akkumulátorral és saját fejlesztésű motorral szerelik fel. Az akkumulátor 7-8 órás töltéssel 300 kilométert képes megtenni, és egy akksi összesen 200 ezer kilométert bír majd ki.
A Detroit Electric technológiájával készített autókat - egy sport, egy szedán és egy szubkompakt változatot - már be is mutatták Malajziában, és igen bíztatóak voltak a próbák: a sport változat kevesebb mint öt másodperc alatt gyorsult 100 kilométeres sebességre, ez nem sokban különbözik egy benzines sportkocsi gyorsulásától.
Az eddig kifejlesztett elektromos autók általában súlyosabbak, mint hagyományos társaik az akkumulátor és a motor nagyobb súlya miatt, és ez "fékezi" a gyorsulást. A Detroit Electric által tervezett autó motorja viszont 4-12-szer könnyebb, mint a már kifejlesztett motorok, és kedvezőbb a motor teljesítményének és súlyának aránya is: kilogrammonként 5 kilowatt teljesítményre képes, míg a jelenlegi autó-villanymotorok teljesítménye körülbelül 0,25 kilowatt kilogrammonként.
A gyártó 80 ezer ringgites (hozzávetőleg 24 ezer dolláros, 4 millió forintos) árat célzott meg, ami sokkal drágább, mint a hagyományos malajziai autók, de az üzemanyag-takarékosság miatt megéri az árát: az áramköltség kilométerenként mindössze egy centnek ígérkezik, miközben a benzines autók (1600 köbcentis motorral) 11 centet fogyasztanak kilométerenként.
A vállalat az első évben 30 ezer jármű értékesítését tervezi világszerte, a harmadik évben már 270 ezret szeretnének eladni.