2p

Fontos magyar érdekeket is magában foglaló szabályokról foglalt állást az Európai Parlament regionális fejlesztési bizottsága a 2007-13 közötti időszakban rendelkezésre álló európai uniós források elköltésével kapcsolatban.

A testület az úgynevezett strukturális alapokról és a kohéziós alapról készült rendelettervezetekről szavazott, és elfogadott több, magyar szempontból fontos módosító indítványt, amelyekből Pálfi István a testület magyar tagja összesen tízet nyújtott be. A jelentést július elején még plenáris ülésen is megvitatja az Európai Parlament, és az ott születő álláspontot képviseli majd az EU-tagországokkal e témáról folytatott tárgyalásokon.

Állást foglalt a bizottság egyebek közt amellett, hogy az uniós összköltségvetésen belül rögzítsék a regionális politikára fordítandó összeg arányát, illetve sürgette a határrégiók kiemelt támogatását. Pálfi István brüsszeli közleményében leszögezte: parlamenti munkájának kezdete óta kiemelt fontosságúnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a határrégiók speciálisan periférikus, ezért gyakran elmaradott helyzetére. Az elmúlt időszak munkájának egyértelmű sikere, hogy ezen régiók végül kiemelt támogatásban részesülhettek.

A kompromisszumos javaslatcsomag részét képezte a magyar képviselő azon módosító indítványa, amely szerint az úgynevezett n+2 szabályt (az uniós pénzek lekötéstől számított 2 éven belüli felhasználásnak kötelezettsége) n+3 szabályra (3 éven belüli felhasználásra) lazítanák fel. Ily módon kettő helyett három év állna rendelkezésre a projekt kivitelezésére egy átmeneti időszakra a kohéziós alap esetében. Az n+2-es szabály "veszélyeztette volna Magyarország pénzlehívási lehetőségét", így viszont az ország elegendő időt kap a felkészüléshez és a források lehívásához - fogalmazott Pálfi a távirati irodának nyilatkozva. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!