1p

Felfüggesztenék a kereskedők az FVM által szorgalmazott agrárgazdasági etikai kódex kidolgozását. Annak egyes részeit a friss kereskedelmi törvény által megkövetelt beszállítói etikai kódexben próbálják hasznosítani, írja a Világgazdaság.

A munkát azért kell szüneteltetni, mert az új kereskedelmi törvénybe (Kt.) egy módosító indítvánnyal olyan passzus került, amely beszállítói kapcsolataik szabályozására előírja a kereskedőknek, hogy állítsanak össze egy másik etikai kódexet. Az agrárkódex kidolgozását még tavaly nyáron kezdeményezte Gráf József agrárminiszter, hogy megállítsák a sokszor silány minőségű importáruk beáramlását, és javítsák a hazai gyártók (elsősorban a mezőgazdasági termelők) piaci pozícióit.

A kereskedők ma sincsenek a készülő agrárkódex ellen, csak meg akarják vizsgálni, hogy a két dokumentumot miként lehet összehangolni - közölte Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Ennek tisztázását az OKSZ már meg is kezdte. Az FVM a már elkészült agrárkódex elfogadására szeretné rávenni a kereskedőket. Érvelésük szerint a Kt. csak júliusban lép hatályba, s abban nem is szerepelne minden agrárgazdasági kérdés megfelelő szinte, olvasható a Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!