2p

A Holcim részletes környezeti hatástanulmány kidolgozásával folytatja az Európa legkorszerűbb cementgyárának felépítésére indított engedélyezési eljárását. Mindeközben hosszas előkészületek után létrejött a Nyergesújfalu és a környező települések polgárait tömörítő lakossági ellenőrző csoport, amely az új gyár létesítésének vonatkozásában képviseli a lakosság érdekeit.

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) másodfokon határozatban utasította el két Komárom-Esztergom megyei civil szervezet és öt önkormányzat fellebbezését az első fokon eljáró hatóság közbenső határozatával kapcsolatban, mely előírja, hogy megadott szempontok figyelembe vételével a Holcim készítse el az új gyár részletes környezeti hatástanulmányát. A másodfokú határozat megállapítja, hogy a civil szervezetek fellebbezése nem alapos. A közbenső határozattal szemben értelemszerűen nincs jogorvoslati lehetőség.

A lakosság, a civil és zöld szervezetek véleményének súlyozott figyelembe vételét tükrözi, hogy az előzetes környezeti hatástanulmányt elbíráló Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a kötelezően előírt pontokon túl további 29 pontban foglalta össze, mely kérdésekre kell választ adnia a Holcimnek a részletes környezeti hatástanulmányban. Az OKTVF határozata további néhány ponttal egészíti ki ezt, többek között az új gyár tájképbe illesztésének javítása (pl. fásítás), a Natura 2000 területek védelme (pl. ökológiai átjárók biztosításával), a terület- és településfejlesztési tervekkel való összhang vizsgálata (pl: forgalmi kapcsolatok figyelembe vétele).

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!