Ezzel szemben a valóság az, hogy a napjainkban Magyarországon üzemelő 45 ezer szerver a teljes áramfogyasztás egy százalékát használja fel, lakosságarányosan pedig több mint négy százalékát.
Lőrincz Vilmos, a GKIeNet ügyvezető igazgatóhelyettes, a kutatás vezetője elmondta: Magyarországon évente 37 ezer gigawattóra áramot használnak fel, amiből 11 ezer a lakossági fogyasztás. Hozzátette: munkájuk végeztével a személyi számítógépeket ugyan kikapcsolják a cégek munkatársai, de ezt nem energiatakarékossági, hanem biztonsági okokból teszik.
Nem érdeke a hazai informatikai vezetőknek az energiatakarékosság
A kutatásvezető kifejtette: a magyar informatikai vezetők nincsenek érdekeltté téve az energiatakarékosságban, csak például abban, hogy a rendszernek minél nagyobb legyen a rendelkezésre állása és a biztonsági szintje. Ugyanakkor az is igaz, hogy az informatikai költségek csökkentése növelné az adott cég versenyképességét.
A Környezetvédelem Világnapján rendezett eseményen elhangzott, hogy a világon évente 20-50 millió tonna elektronikus hulladék keletkezik, míg a magyar lakosság évente összesen négymillió tonna szilárd szemetet termel. Magyarországon évente 12-14 ezer új szervert vesznek, azaz átlagosan 15-20 százalékkal többet, mint az előző évben.
Többszörösére nőtt a használt szerverek száma
A kutatás során egyebek mellett arra kerestek választ, hogy a legnagyobb vállalatok saját tevékenységük kapcsán miben látják a környezettudatosság lehetőségét és egyáltalán ide sorolják-e az informatikát. A kutatást végző GKIeNet Kft. munkatársai 15 magyar nagybank és biztosító informatikai döntéshozóival készítettek interjút.
Az eseményen közölték azt is, hogy az amerikai piackutató, az IDC 2006-os becslése szerint 1996 és 2006 között a használatban lévő szerverek száma 6 millióról 28 millióra emelkedett világszinten, miközben a szervereke jutó fogyasztás egyenként 150 wattról 400 wattra nőtt. Az IDC-hez hasonló megállapításra jutott a Lawrence Berkeley National Laboratory is. Becslésük szerint az adatközpontok áramfogyasztása 2000 és 2005 között a duplájára emelkedett és a teljes amerikai áramfogyasztás 1,2 százalékát teszi ki.
Az IDC becslése szerint 2005-ben az amerikai vállalatok 5,8 milliárd dollárt költöttek a szerverek üzemeltetésére és 3,5 milliárd dollárt a hűtésükre. A kutatócég becslése alapján 2010-re az energiaköltségek meg fognak egyezni a hardverek költségeivel. A Gartner kutatóintézet felmérése szerint a vállalatok IT-költségvetésének mintegy 10 százalékát teszi ki az energiára fordított összeg, az IDC pedig az 5 legfontosabb közé sorolja az energia kérdését.