3p

Az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) új intézkedése keretében a jövő év végéig mintegy 50 magyar kistérség, kistelepülési társulás kaphat egyenként mintegy 100 millió forint támogatást a helyben kidolgozott vidékfejlesztési program megvalósításához.

Az EU-ban a vidékfejlesztésre kidolgozott Leader+ végrehajtása várhatóan már ez év őszén megkezdődik. Magyarországon a Leader+ az AVOP költségvetésének 4,5 százaléka - azaz 4,885 milliárd Ft összegű forrás - használható fel 2005-2006 között. Ám amíg a többi AVOP intézkedés projekt
finanszírozású, addig a Leader+ intézkedés program finanszírozású, azaz egy programban több projekt is van - hangsúlyozta Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára az MTI-nek.

Annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló forrást, amelyből 4 milliárd forintot az Európai Unió finanszíroz, megfelelő módon fel tudják használni a vidéki kistérségek az FVM segítő szakértőket képez ki. Ők helyben tudnak támogatást adni a projektek részleinek kidolgozásához. Ezt az oktató projektet május 18-án indítják el az agrártárcánál - mondta Pásztohy.

Az államtitkár jelezte: a Leader+ legfontosabb jellemzője az, hogy az alulról jövő újszerű kezdeményezéseket felkarolja. Így lehetővé válik, hogy egy-egy térségben a rendelkezésére álló támogatási keretösszeg program szintű elosztásáról a helyben döntsenek. Ezért a projektek öszzehangolása a helyi úgynevezett "akciócsoport" feladata lesz.

Ezekben az operatív testületekben képviselőjük lesz az adott térség
önkormányzatainak, civil szervezeteinek és a helyi vállalkozóknak
is. A helyi szervező munkát végzők közössége csak 10 ezer fő alatti települések képviselőiből állhat, és földrajzilag összefüggő, 10-100 ezer fő közötti lakosságú területet kell lefednie.

A helyi vidékfejlesztési terveknek be kell mutatniuk a térségre jellemző adottságokat, lehetőségeket és az elképzelések kapcsolódási pontjait, különös tekintettel azokra a tényekre, amelyek a fejlesztések életképességét, létjogosultságát megindokolják.

Az FVM politikai államtitkára hangsúlyozta: a most elindítandó program lényegében egy felkészülési folyamat kezdetét jelenti. Az Európai Unió következő költségvetési időszakában - azaz 2007-13 között - ugyanis lényegesen több pénz áll majd rendelkezésre Magyarországon e célok finanszírozására. Pásztohy András úgy becsülte, hogy 2007-től évente mintegy 9-10 milliárd forint fordítható a Leader+ megvalósítására. Mindez pedig azt jelenti, hogy a program lefedheti az ország minden kistérségét.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!