A kínai biotermékek tanúsításával foglalkozó központ vezetője a nürnbergi Biofach szakvásáron elmondta, hogy az ágazat még gyerekcipőben jár - a mezőgazdasági termelésnek mindössze 0,2 százalékát adja.
Az igény azonban növekszik - elsősorban a tehetősebb kínaiak körében -, nem utolsó sorban a sorozatos élelmiszerbotrányok miatt. De külföldön is akkora az érdeklődés, hogy jelenleg a kereslet meghaladja a kínálatot.
A kínai szakember utalt arra, hogy a közeljövőben egységesíteni, illetve egyszerűsíteni akarják az engedélyeztetési eljárást, mivel jelenleg mintegy 400 intézménynek van joga a biotermékek tanúsítására, és sok esetben igen eltérő szabványok alapján dolgoznak.