1p

Kiserőművekből álló energiaportfóliót épít ki a "hazai gazdasági élet ismert alakjait" tömörítő Alteo Zrt. A cég vezető tisztségviselője Ifj. Chikán Attila, míg az elnöke a Wallis Zrt. vezérigazgatója, Müllner Zsolt. A terveik szerint a vállalat részvényeit két-három év múlva bevezetik a tőzsdére - írja a Népszabadság.

A cégbírósági papírok szerint a március második felében alapított vállalkozás főtevékenységeként a villamosenergia-termelést jelölték meg, e mellett kőolaj- és földgázkitermelést is végezhet.

Az Alteót ötvenmillió forint jegyzett tőkével hozták létre, amellyel azt szerették volna jelezni, hogy a vállalkozással valóban komolyan, hosszú távú terveik vannak a tulajdonosaiknak - mondta lapunknak Ifj. Chikán Attila.

Az Alteo tulajdonosa jelenleg egy ciprusi cég, a GladRock Holdings Limited, a vezérigazgató azonban elmondta, hogy az Alteo mögött valóban a magyar gazdasági élet több ismert alakja áll. Kilétüket viszont egyelőre nem kívánta felfedni - számol be a Népszabadság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!