Az Országgyűlés hétfőn este fogadta el a kormányzati rendszer átalakításával kapcsolatos törvényt. A főigazgató elmondta, hogy a jövő évi költségvetési támogatás a törvénytervezet szerint fele lesz az ideinek. Ebben az évben a hivatal 1,7-1,8 milliárd forintos éves költségvetésének 14 százaléka származott a központi büdzséből. Jövőre az ideivel azonos összeggel gazdálkodhat a hivatal, mert az OAH saját bevételeiből ellensúlyozza a támogatás csökkenését.
Jövőre az OAH a paksi atomerőmű egyes blokkja teljesítménynövelésének engedélyezését végzi és folytatódik a 2-es blokk tisztítótartályából a törmelék eltávolításának ellenőrzése. Kiemelt feladat a tízévenként szükséges felülvizsgálat előkészítése, amely 2008-ban esedékes. Új feladatot jelent a hivatal számára a kutatóreaktorral kapcsolatban a kisebb dúsítású üzemanyagra való áttérés.
A hivatal folytatja a már megkezdett munkát az Európai Unió nukleáris biztonságának harmonizálására. Jelenleg ezt a témát nemzeti szinten szabályozzák az EU-ban - mondta Lux Iván, az OAH főigazgató-helyettese. A hivatal idén három évre szóló tanácsadói munkát nyert el uniós tenderen - tette hozzá Lux Iván. Az OAH munkatársai alkotják azt a csoportot amely egy európai nukleáris veszélyhelyzet során az Európai Bizottság számára szakmai segítséget nyújt. Az atomenergia hivatal, mint a Nukleáris Pénzügyi Alap kezelője részt vesz a Bátaapátiba tervezett radioaktív hulladéktároló létesítésében, amit a kormány nemrégiben kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánított azért, hogy gyorsítsa a projekt megvalósításához szükséges közigazgatási eljárást.
Az idei év kiemelt feladata volt a sérült paksi fűtőelemek eltávolítása, amihez az OAH szeptember 6-án adta ki az engedélyt. A 2-es blokk melletti tisztítótartályból már eltávolították a sérült fűtőelem-darabokat, és már csak kis mennyiségű törmelék van a tartályban. Rónaky József kiemelte, hogy az engedélyezési eljáráson túl a hivatal szakértői a helyszínen kísérik figyelemmel a munkát, ami véleményük szerint a legnagyobb biztonsági követelményeknek megfelelően folyik.
MTI / Menedzsment Fórum