A második világháború kitörése előtt két esztendővel, 1937-ben rendkívüli változáson ment át a Magyar Nemzeti Bank (MNB) talán legfontosabb vagyonrésze, a váltótárca. A nagy gazdasági és hitelválság idején, amikor a sok egyéb nyomorúság mellett külföldi tőkekivonások és betétkivételek is gyengítették a magyar pénzintézetek rendelkezésére álló tőkebázist, az egyetlen rendelkezésre álló forrás az MNB visszleszámítolási hitele volt.
Triplázás
A maszek kézben lévő bankok legnagyobb része ekkoriban kénytelen volt fokozott mértékben az MNB-re hagyatkozni, s ez a váltótárca nagyfokú duzzadásában jutott eredményre. Az év végi állományokat figyelembe véve az igénybevétel 1933 végén jutott csúcspontra, amikor ez a vagyonrész 625 millió pengőre emelkedett. Ennek az összegnek a rendkívüli nagysága csak akkor érthető valódi nagyságában, ha tudjuk, hogy a váltótárca 1930-ban még csak 219 milliót tett ki, azaz a visszleszámítolások megháromszorozódtak.
A viszonyok konszolidálódásával párhuzamosan megindult a belső betétképződés, így a magyar pénzintézetek arra törekedtek, hogy tehermentesítsék az MNB-t és visszaváltsák a pénzügyi válság alatt leszámított állományaikat. Ennek eredményeként 1935 végére a váltótárca 574,4 millió, egy esztendő múlva 535,1 majd 1937 végén már csak 449,7 millió pengőt reprezentált. A kortársak szerint ez a pénzügyi konszolidáció egyik kétségtelen és nagy eredményei közé tartozott.
Az egykori szakik azt is megírták, hogy a tekintélyes apadásnak nem volt deflációs hatása, mert amikor az csökkent, az érckészlet és az ebbe beszámítható devizák, valamint az MNB követelései erőteljesen felfutottak. Az arany és a külföldi valuta mennyisége 1934-ben 104 millió pengővel volt a mélyponton. A stabilitást mutatja, hogy 1935-ben már 112,2, egy esztendő múlva pedig már 126,4 milliót tett ki e vagyonrész. A 37-es tárgyévben pedig már 142,6 millió pengő parkolt a széfekben.
Érdemes még egy pillantást venni a követelésekre: ezek 1932-ben 19, négy év múlva 147, 1937-ben pedig 230 millió pengőt tettek ki. Utóbbiban számottevő devizatartalék is volt.
Már akkor is...
Az MNB egyéb vagyontételei közül említésre méltó az állam adósságának emelkedése: a teher egy év leforgása alatt 97,9-ről 115,3 millió pengőre bővült. Mindez két forrásból származott. Az egyik a régi, még a korona időkből való tartozás, míg a másik az úgynevezett százmilliós gazdahitel terhére történt felvétel volt. Ez utóbbit az MNB szavazta meg az államnak.
A virtuális bankjegyforgalom két tétele közül az "effektív" viszonylag stabil képet mutatott - annak ellenére, hogy az 1937. évi kedvezőbb konjunkturális helyzet és a bekövetkezett áremelések indokolttá tettek volna nagyobb bankjegyforgalmat is. Az MNB a nemzeti valuta vásárlóerejének fenntartása érdekében is igyekezett ezt alacsony szinten tartani.
Természetesen ez a törekvés nem akadályozta meg a jogos hiteligények kielégítését, így a bankjegyforgalom az 1935-ös 417,4-ről 1937-re 466,2 millió pengőre emelkedett. A hízás 1936-37 között harmincmillió pengő, azaz több mint hét százalék volt.
Ezzel szemben állt ugyanakkor az érckészlet dagadása, így figyelembe véve a virtuális bankjegyforgalom másik alkotó tényezőjét, a zsíró-követeléseknek nagyarányú bővülését, a pengő fedezeti aránya 1937 végén pontosan huszonöt százalék volt.
(Folytatjuk)
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
