2p

Az osztrák Strabag építőipari holdingvállalat egy gumigranulátum-gyárat építene a tervek szerint Lenti volt honvédlaktanyája területén, amely a város egyik legnagyobb ipari beruházása lenne.

Az osztrák Strabag építőipari holdingvállalat egy gumigranulátum-gyárat építene a tervek szerint Lenti volt honvédlaktanyája területén, amely a város egyik legnagyobb ipari beruházása lenne.

A Strabag szakemberei a közelmúltban, egy helyszíni bejáráson alkalmasnak találták a három évvel ezelőtt önkormányzati tulajdonba került, egykori zajdai laktanya területét és épületeit a használt gumi abroncsok feldolgozására - közölte Nógrádi László, a nyugat-zalai határváros polgármestere. A nyár folyamán lezáruló tárgyalások minden bizonnyal sikeresek lesznek - tette hozzá.

[ajanlo=213][igazitas=left/]"Ismereteim szerint 3 milliárd forintot meghaladó nagyságú beruházást terveznek a 40 hektáros ingatlan egy részén: évi többtízezer tonnánnyi, útépítésben hasznosítandó gumigranulátumot állítanának majd elő a gyárban, csaknem 500 embert foglalkozatva" - mondta Nógrádi László. "Terveik szerint akár a jövő év elején indulhatna az építkezés" - tette hozzá.

A polgármester elmondta: a terület alkalmas a beruházásra: a város az Orpheus-programban 140 millió forintnyi uniós támogatást nyert a laktanya környezetvédelmi rehabilitációjára, és 63 milliós más pályázati forrást az utak és közművek teljes felújítására.

A Menedzsment Fórum korábban már beszámolt arról, hogy a Strabag Építő Rt. nyerte meg a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola új diákhoteljének építésére kiírt közbeszerzési pályázatot. A több mint 38 ezer négyzetméteres létesítményt 2006 januárjában adnák át.

A Strabag 25-27 milliárd forintból idén első hazai cementgyára építését is tervbe vette, ennek helyszínéről azonban csak a nyár folyamán hoz döntést - olvashatták korábban az mfor.hu-n. Ha a lakosság az augusztusra beütemezett népszavazáson a beruházás mellé áll, a cementmű mindenképpen Bükkösdön épül meg.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!