2p

Lezárult az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok (Norvég Alap) programban meghirdetett harmadik pályázati kiírás második részének értékelése magyar részről, a javaslatokat jóvá kell hagynia a donorországok által létrehozott bizottságnak is - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az MTI-vel.

A Norvég Alap harmadik pályázati kiírásában 58,3 millió euró keret állt rendelkezésre a nyertes pályázatok finanszírozására, a pályázatokról döntő bizottság a második körben beadott 151 pályázat közül 45 projektet javasolhatott támogatásra. A harmadik pályázati felhívás benyújtási rendje a korábbi eljárásokhoz képest megváltozott, így a támogatásra javasolt projektek kiválasztása két szakaszban történt.

A pályázati eljárás első fordulójában a pályázati koncepciók benyújtására az NFÜ 2007. június 1. és szeptember 24-e között adott lehetőséget. Az első fordulóban a beérkezett közel 1500 pályázatból 2008. elején választották ki a második fordulóba továbbjutó 165 projekt-koncepciót.

A második fordulóban a beadott 151 pályázat közül a döntő bizottság 45 projekt támogatását hagyta jóvá, emellett egy tartaléklistát is felállított, így abban az esetben, ha a továbbjutó pályázók közül valamelyik visszalép, vagy a donor államok a pályázatot visszautasítják, akkor a tartaléklistáról a soron következő projekt lép a helyére.

Az Európai Unió (EU) és az Európai Gazdasági Térség (EGT) között 2004 májusában megkötött megállapodás értelmében az EGT nem EU-tag országai (Norvégia, Liechtenstein és Izland) díjat fizetnek a belső piaci részvételért. Ez a hozzájárulás képezi az EGT Finanszírozási Mechanizmus elnevezésű támogatási forma alapját, amelyet az új, valamint a fejletlenebb régi uniós tagországok pályázatok révén a felzárkózásukra fordíthatnak. Norvégia hasonló céllal, a tíz új tagországgal megkötött kétoldalú szerződésekkel létrehozta a Norvég Finanszírozási Mechanizmust is.

Magyarország a két alapból 5 éven keresztül összesen 135 millió euró, azaz nagyjából 34,5 milliárd forint támogatásban részesül.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!