A Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtásának társadalmi ellenőrzését végezni hivatott testület ülésén a civil szféra, az önkormányzatok, a régiók, a munkaadói és a munkavállalói oldal, valamint az Európai Bizottság képviselői tájékoztatást kaptak az elmúlt időszak eredményeiről, tapasztalatairól, a Közösségi Támogatási Keret Irányító Hatósága pedig benyújtotta 2004. évi jelentését, amit a testület elfogadott. Erről Heil Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnökhelyettese, a KTK Irányító Hatóság vezetője számolt be sajtótájékoztatón.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján kijelenthető: nem igazolódtak azok az előzetes félelmek, amelyek szerint születik majd elegendő jó pályázat, és hazánk nem lesz képes élni az uniós tagság nyújtotta lehetőségekkel. A május közepi adatok szerint ugyanis a várakozásokat messze meghaladó számú, 21 ezer 283 pályázat érkezett az öt operatív program pályázati kiírásaira. Az elmúlt hónapok megfeszített munkájának eredményeként e pályázatok több mint 70 százalékáról - mintegy 15 ezer projekt sorsáról - már döntöttek a bírálók.
Az irányító hatóságok döntése alapján a több mint 7 ezer 400 nyertes pályázat összesen 388 milliárd forintnyi támogatásban részesült, ami a 132 milliárd forintnyi pályázói saját forrással együtt összesen mintegy 520 milliárd forint értékű fejlesztést tesz lehetővé országszerte. A megítélt támogatások összege már most meghaladja az idei teljes éves kötelezettségvállalási előirányzatot. Felgyorsultak a szerződéskötések és megindultak az első kifizetések az AVOP és a KIOP pályázatainál is. A május közepéig leszerződött projektek összértéke már meghaladja a 2004-2006-os időszakra rendelkezésre álló teljes keret harmadát.
A mintegy 7 és félezer elutasított projektek közül a legtöbbnél - 4 ezer 400 pályázatnál - formai hiba indokolta a bírálók kedvezőtlen döntését, míg 2 ezer projekt esetében tartalmi oka volt az elutasításnak. A bíráló bizottságok által eddig támogatott projektek 27 ezer 200 új munkahely teremtéséhez és 72 ezer 300 új munkahely megtartásához járulnak hozzá szerte az országban.
Forrás: eurohirek.hu
Magasabb fokozatra kapcsolt a pályázati rendszer
Az ország több mint 1300 településén valósul meg fejlesztés annak a majdnem 7 és félezer nyertes pályázatnak köszönhetően, amelyről május közepéig döntöttek a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainak irányító hatóságai - hangzott el a Közösségi Támogatási Keret Monitoring Bizottságának csütörtöki, budapesti ülésén.