A nemzeti fiatalgazda-szervezetek közreműködésével májusban meghirdetett versenyre a beérkezett pályázatokat egy héttagú független szakmai döntőbizottság értékelte. A döntéshozatalban részt vett a Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának képviselője mellett több európai szakmai szervezet képviselője is.
A zsűri értékelése alapján a nemzeti szervezetek 29 jelöltje közül a versenyt, és ezzel "2006. év Innovatív Európai Fiatal Gazdája" díjat a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA jelöltje, Papp Péter debreceni fiatal gazdálkodó nyerte el. Az elismerést az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési főbiztosa, Mariann Fisher Boel adta át 2006. november 17-én Bruges-ben, a CEJA Konferenciáján. A versenyt 2007-ben újra meghirdetik.
Papp Péter 30 esztendős, gazdaságában 670 szarvasmarha van, ebből 400 tejhasznú tehén. Emellett 300 hektár földön gazdálkodik, elsősorban takarmány-előállítási céllal. Jelenleg az állattartó-telephez kapcsolódó biogáz-üzem előkészítésén dolgozik. Távlati tervei között szerepel egy tejfeldolgozó létesítése, valamint az állatok számának növelése.