A pályázat révén eredeti magyarországi ötletek, alap- és alkalmazott kutatási eredmények kerülhetnek gyártásba - áll a közleményben.
A pályázatra sencseni-magyar konzorciumok jelentkezhetnek, a magyar pályázat a magyar tagokat támogatja, a sencsenieknek Kínában kell benyújtaniuk támogatási kérelmüket.
A közlemény hangsúlyozza: az igényelhető vissza nem térítendő támogatás a projekt teljes futamidejére, az NKTH és a sencseni finanszírozó részéről külön-külön maximum négyszázmillió forint lehet.
A pályázatra magyar részről összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre, ebből várhatóan 3-6 projekt támogatható. A megvalósítandó projektek futamideje legfeljebb két év.
A pályázatokat a két kiíró intézmény szakértőiből álló vegyes bizottság értékeli, a végső döntést az NKTH elnöke, illetve a külföldi partner által megnevezett vezető közösen hozza meg.
A kiírók a pályázattól az ötletek hasznosítása és piacra kerülése mellett a magyar-sencseni tudományos és technológiai kapcsolatok kialakulását is várják.
A tízmillió lakosú Sencsen (Shenzen) Kína hetedik legintenzívebben fejlődő gazdaságú nagyvárosa, a hivatal első alkalommal kötött ilyen jellegű együttműködési megállapodást külföldi várossal.