A budapesti luxuslakások ára az elmúlt két hónapban 20 százalékkal nőtt, a lakáspiac leginkább fejlődő szegmense továbbra is a luxuslakásoké - nyilatkozta Szili Balázs, a Prestige Towers értékesítési és marketing igazgatója.
[ajanlo=474][igazitas=left/]A Transelektro csoport az idén tavasszal kezdte meg az ország eddigi legnagyobb luxusingatlan-beruházását. A saját kikötővel rendelkező, a budapesti Duna Plaza mögötti területen épülő négy házból álló Prestige Towers épületkomplexum lakásait két hónappal ezelőtt 460 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kezdték értékesíteni, az átlagár ma már 500 ezer forint fölött van.
Az áremelkedés mögött a luxusingatlanok iránti keresletnövekedés áll, s így a befektetési céllal vásárolt lakások más üzleteknél magasabb hozamot biztosítanak a tulajdonosoknak. A nemzetközi adatok alapján Párizsban és környékén az ingatlanárak hét év alatt duplázódnak, az éves átlagos drágulás 14,5, a frekventáltabb helyeken 20 százalék fölötti.
A manhattani apartman-árak az alacsony jelzálogkamatok miatt is jelentősen emelkednek: az elmúlt egy évben 30 százalékkal, 1,3 millió dollár fölé nőtt az átlagos ingatlanár. A luxusingatlan-piacon az elmúlt évben ennél magasabb volt az áremelkedés: egy tavaly eladott manhattani lakás átlagára az egy évvel korábbi 3,79 millió dollárról 5,17 millió dollárra nőtt - idézett a marketing igazgató nemzetközi felmérésekből.
Mint arról az mfor.hu korábban beszámolt, több mint 30 százalékkal emelkedtek, így átlagosan meghaladják az 1,3 millió dollárt a manhattani ingatlanárak az alacsony hitelek és az óriási kereslet miatt, derült ki a Prudential Douglas Elliman pénteken kiadott manhattani ingatlanpiaci elemzésből.
A 2006 októberében elkészülő Prestige Towers 136 lakásának közel 50 százalékát értékesítették már - mondta Szili Balázs. A vásárlók több mint fele külföldi, zömmel angolszász területről származó vevő, de van közöttük az Egyesült Arab Emírségekből, Francia-, illetve Írországból származó is.
A Prestige Towers négy házának tetején található négy "penthouse" lakás mindegyikét eladták már, egyenként több, mint 100 millió forintért. A Transelektro csoport közel 100 milliárd forintos beruházással új városközpontot alakít ki az észak-pesti, Duna Plaza mögötti 6 hektáros területen. A beruházás része a Prestige Towers épületegyüttese, önálló kikötő, sétány, s a későbbiekben bevásárlóközpontok és szórakoztató centrum kialakítása.
Menedzsment Fórum
Manhattant idézi a budapesti luxuslakások áremelkedése
A budapesti luxuslakások ára az elmúlt két hónapban 20 százalékkal nőtt, a lakáspiac leginkább fejlődő szegmense továbbra is a luxuslakásoké - nyilatkozta Szili Balázs, a Transelektro Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója szerdán.