Őszintén szólva, azt hittem, a Combino-sztori már nem vehet újabb fordulatot. Az önkormányzati választások egyik fő attrakciójának tervezett, ám - rossz szóviccel élve - kisiklott villamosokkal kapcsolatban most a külcsín megóvása került napirendre. A sárga hernyókat ugyanis néhányan frusztrációjuk kiélésének célpontjául választották, ami több milliós kárral járt. Tény, hogy az ilyen akciók kapcsán a jóérzésű magyarok visszasírják Szent László törvényeit, és szívük szerint levágnák az elkövetők kezét.
Mivel a gyártó Siemens ZRt.-nek és az üzemeltető BKV-nak nem áll rendelkezésére ilyen praktikus eszköz, ezért úgy döntöttek, más megoldást választanak. Ennek értelmében csütörtöktől a BKV a Combinókat átmenetileg csak a délutáni csúcsidőszakot követően állítja forgalomba. Ráadásul a járműveken biztonsági őrök teljesítenek szolgálatot, így a közlekedési társaság szerint nagyobb eséllyel előzhetőek meg a rongálások.
Komikus szituáció: a villamosokat azért vásárolták, hogy az emberek kényelmesebben, "európai színvonalon" utazhassanak, és most néhány felelőtlen suhanc miatt az "éjszakai baglyokon" kívül csaknem mindenkit megfosztanak ettől a lehetőségtől.
A magam részéről sokkal praktikusabb megoldást javasolnék: a Nagykörúton ezentúl sárga színű marhavagonok járjanak, azokat legalább nem tudják megrongálni a vandálok, és a biztonsági őrökön is lehetne spórolni!
Király BélaKapcsolódó anyagok:
Mekibe a közszolgákkal! Antiterrorista középkor Az időjárás mondjon le! A tv-függő faj 9 dollár 11 cent