Elkészültek azok a jogszabályok, amelyek lehetővé teszik a regionális fejlesztési tanácsoknak a 2005. évi területfejlesztési pályázatok kiírását még februárban - mondta Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) csütörtöki ülésén.
Az OTT ülésén Szegvári Péter, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke szóbeli tájékoztatást adott a közép-magyarországi régió jövőbeni szerepéről. Elmondta, hogy az Európai Uniónak 2006-ban kell bejelenteni, ha változtatni akar valamelyik tagállam a meglévő tervezési-statisztikai lehatárolásán. A 2006-ban bejelentett változtatás 2008-tól lép életbe.
Az MTRFH elnöke szerint mindez nem jelenti azt, hogy előbb ne hozhatna a kormány döntés Budapest és Pest megye egyben maradásáról, illetve szétválásáról. Az elnök szerint fontos lenne a kormányzati döntést márciusig meghozni, hogy a tervezési folyamatban figyelembe lehessen venni. (MTI)
Még februárban megjelenhetnek a területfejlesztési pályázatok
Elkészültek azok a jogszabályok, amelyek lehetővé teszik a regionális fejlesztési tanácsoknak a 2005. évi területfejlesztési pályázatok kiírását még februárban - mondta Kolber István.