A tervek szerint a létesítmény legnagyobb teljesítménye 50 megawatt, alapterülete pedig 300 hektár lesz, amiből a modulok 142 hektárt foglalnak el - írta a német Der Tagesspiegel szombati számában.
Ha elkészül, jóval túlszárnyalhatja a jelenlegi legnagyobb ilyen létesítményt. Mint a lap írja, a 12 megawattos mostani csúcstartó is Németországban található, a bajorországi Würzburg mellett, és 4500 háztartást lát el elektromos árammal. Lipcse közelében várhatóan 2009-re készül el egy 40 magawattosra tervezett naperőmű.
A brandenburgi erőmű a Turnow-Preilack melletti használaton kívüli katonai gyakorlóterén épülne. (28 ezer hektáros kiterjedésével ez a lőtér volt a legnagyobb az egykori Kelet-Németországban.) Ha minden szükséges engedélyt megkapnak, a jövő év elején megkezdődhetnek a munkálatok, és várhatóan 2009-ben be is fejeződnek.
A beruházó, a németországi Cottbusban bejegyzett Solar Projekt már megállapodott az önkormányzattal, a település polgármestere azonban a várható nehézségekre is figyelmeztet.
A hasznosításhoz a területet meg kell tisztítani a nagy számban hátramaradt fel nem robbant lövedékektől és vegyi szennyezéstől - mondja Helmut Fries. A terület hasznosítására már korábban is akadt jelentkező, akkor azonban a tartományi környezetvédelmi hivatal megvétózta a tervet, mert a gyakorlótér egy része szigorúan védett természetvédelmi terület.
A naperőmű megépítése mellett szól Fries szerint, hogy a teljes védettséget élvező területrész érintetlenül hagyásával is megvalósítható a beruházás, ráadásul környezetbarát módon hasznosítanák a területet. Egy év alatt közel 50 ezer tonna szén-dioxiddal kevesebb jutna a légkörbe - hangsúlyozta a polgármester.
MTI/Menedzsment Fórum