2p

Megújuló energiaforrások centruma létesült Nyíregyházán. Az új lehetőségeket bemutató mintatermet a magántőkéből alapított helyi Interenergy Kft. működteti - közölte a cég fejlesztési vezetője a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen sajtótájékoztatón.

Az Interenergy Kft. 2005-ban alakult, s a múlt év végén látott hozzá a most megnyitott centrum kialakításához, ahol az új technológiai lehetőségeket ismerhetik meg az egyéni és társas beruházók - mondta Pálffy Viktor.

A cég alapítói - egy főiskolai tanár és egy energiagazdálkodási szakértő - napenergia hálózatok, geotermikus fűtési rendszerek, szélerőműparkok, illetve energiaültetvények kialakításához készítenek terveket, s közreműködnek a magvalósításban is.

Pálffy Viktor hangsúlyozta: megvalósíthatósági tanulmányokat és terveket dolgoznak ki a napkollektoros energiafelhasználás kialakításához, a szélenergia hasznosításához, a lakóházak biomassza tüzeléséhez, illetve a földfelszín alatti geotermikus energia alkalmazásához. A szükséges berendezéseket is biztosítják, azokat beszerelik és az üzemeltetés során karbantartják.

Előadások a megújuló energiáról a centrumban

A fejlesztési vezető kiemelte, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásához szükséges beruházások költségei három-hat év alatt megtérülnek, azt követően minimális összegbe kerül a világítási és a fűtési rendszerek működtetése.

A nyíregyházi megújuló energiaforrások centruma minden információt megad ahhoz, hogy az új technológiát iránt érdeklődők megfelelő ismeretekhez jussanak, illetve legyen segítőjük a megvalósításban is. A központ február 9-től előadássorozatot szervez a nap-, a szél-, a geotermikus energia és a biomassza felhasználási lehetőségeiről, s a berendezéseket, azok működését is bemutatják a centrumban.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!