2p

Több mint két órán át tárgyaltak zárt ajtók mögött az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) résztvevői.

A kétórás tárgyalás végén 5,5-8 százalék közötti béremelésben állapodtak meg a résztvevők. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke ugyanakkor szerette volna elérni, hogy kerüljön be a megállapodásba egy mondat arról, hogy a közszférában folyó bértárgyalásoknál figyelembe veszik azt az öt és fél százalékos minimumot, amelyről korábban zárt ajtók mögött döntöttek. Gaskó István - a munkavállalói oldal heves tiltakozása mellett - vétóval fenyegetőzött, amennyiben az említett kiegészítés nem kerülne be a megállapodásba.

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter kifejtette, nem lenne szerencsés, ha az OÉT ilyen ügyben állást foglalna, mivel hatáskörén kívül esik a közszférára vonatkozó bértárgyalás. Ugyanakkor a miniszter kifejtette, hajlandóak lennének egy ajánlást beletenni a megegyezésbe, amely más ágazatok figyelmébe ajánlja a megállapodást. Ez az utalás praktikusan csak a közszférára vonatkozhat.

A tárgyalás eredményeként végül bekerült a megállapodás szövegébe a Gaskó István által javasolt, úgynevezett "szolidaritási mondat", amellyel a szakszervezeti vezető a közszféra munkáltatói számára kívánt üzenni.

A tárgyalás részleteit hamarosan olvashatják a Menedzsment Fórumon.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!