2p

Oroszország a következő két évben tízszeresére növeli beruházásait az uránkitermelésbe: a jelenlegi 100 millió rubeles éves befektetést 1 milliárd rubelre (37 millió dollár) emelik.

Szergej Kirijenko, a Rosatom vezetője elmondta: jövőre ötszörösére emelik a befektetéseket, majd 2008-ban ezt megduplázzák. "Oroszországnak vannak uránkészletei, de sok éven át nemigen törődtünk ezekkel" - idézte az ITAR-TASZSZ Kirijenkót, aki az orosz OAO TVEL nukleáris fűtőanyaggyártó alapításának 10. évfordulóján beszélt az uránkitermelési tervekről. Közölte azt is, hogy készek az urán kinyerésében együttműködni bármilyen partnerrel, amennyiben ez gazdaságos. Jelenleg az uránkinyerés költsége kilogrammonként 60-85 dollár.

A lépés összefügg azzal, hogy - mint azt az mfor.hu már korábban megírta - Oroszország 42-58 atomerőmű építését tervezi 2030-ig, és nyugati és orosz turbinagyártókat egyaránt felkér arra, hogy segédkezzenek az új erőművi flotta kiépítésében. A World Nuclear Association (WNA) londoni tudományos értekezletén Szergej Kirijenkó néhány napja elmondta, hogy Oroszország a jelenlegi kétszeresére kívánja növelni energiatermelését, hogy kielégítse a gyorsan bővülő igényeket, és ebben az atomenergetikai áramtermelésnek nagy szerep jut.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!