Szinay Attila, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az önkormányzat párthovatartozástól függetlenül döntött így, mivel a városnak ez volt az érdeke.
Káli Sándor polgármester tájékoztatása szerint Miskolc önkormányzata január 11-én rendkívüli közgyűlésen döntött arról, hogy elővásárlási jogával élve megvásárolná a Magyar Villamos Művektől (MVM) a cégnek a Mifű-ben lévő többségi tulajdonát. Ezzel Miskolc lenne az első nagyváros, amely saját kezébe veszi energiaellátásának nagy részét. Miskolc az üzletrészért 4,2 milliárd forintot kínált fel.
Szinay Attila, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: az MVM arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a Mifű-ben lévő üzletrészét eladta az Elmib Energetikai Szolgáltató Zrt.-nek 4,4 milliárd forintért. Az MVM bejelentette, hogy a közötte és az Elmib Zrt. között 2007. december 21-én kelt adásvételi szerződést módosították, eszerint 200 millió forinttal megnövelték a vételárat, amelyet azonban csak az Elmib Zrt. tulajdonában lévő gazdasági társaság üzletrészével lehet kiegyenlíteni.
A képviselő szerint nyilvánvaló, hogy ez utóbbi feltétel a Mihő Kft. részéről teljesíthetetlen, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy az adásvételi szerződés módosításának célja a Mihő Kft. elővásárlással történő belépésének megakadályozása.