[ajanlo=309][igazitas=left/]A Mezőwind Kft. már meg is kötötte a területre szóló bérleti szerződést az Ipari Park Kft-vel, mondta Kacskó László, a parkot működtető társaság vezetője. Hozzátette: a közel félmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően új úttal is gazdagodik az ipari park, mivel a cég szerződésben vállalta a szélerőműhöz vezető rész kiépítését.
A vállalkozás az első létesítmény elkészülte után további három felállítását tervezi, s már mind a négy erőműre rácsatlakozási engedélyt kért az áramszolgáltatótól, írja az MTI.
Bár a tavalyi év végéig mintegy 600 szélerőmű építéséhez adta hozzájárulását a természetvédelmi szakhatóság, év elején mégis csupán 6 ilyen létesítmény üzemelt hazánkban: Inotán és Kulcson egy-egy, Mosonmagyaróváron és Mosonszolnokon pedig kettő-kettő.
A gazdasági tárca illetékesei szerint az engedélyek száma és a megvalósult projektek közötti differencia többek között annak tudható be, hogy a Környezetvédelmi és Infrastrukturális Programban csupán néhány tízmillió forintig lehet pályázni, ez pedig kevés egy beruházáshoz.
Legutóbb az ír SWS csoport jelentette be, hogy közel 150 millió euróból szélerőműpark építését tervezi Magyarországon. A társaság a projekt lebonyolítására már létre is hozott egy magyar leányvállalatot.
Az uniós vállalások értelmében 2010-ig a megújuló energiaforrásokból megtermelt áram arányának el kell érnie a teljes termelés 3,6 százalékát, ez a mutató azonban jelenleg csak 2,3 százalék.
Menedzsment Fórum
Mezőtúr lesz az Alföld szélerőmű-központja
Szélerőművet épít a mezőtúri ipari parkban a Mezőwind Kft. Az 1,5 megawatt teljesítményű berendezést Németországban szerelik össze, és várhatóan októberben állítják fel végleges helyén.